17Jézus ezután fölment Jeruzsálembe. Útközben külön magához hívta a tizenkét tanítványt, és azt mondta nekik: 18»Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, 19és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.«
20Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. 21Jézus megkérdezte: »Mit kívánsz?« Az így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.« 22Jézus ezt válaszolta: »Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?« Azt felelték neki: »Tudunk!« 23Ő erre azt mondta nekik: »A kelyhemből ugyan inni fogtok, de nem az én dolgom eldönteni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön. Az azoké lesz, akiknek Atyám készítette.« 24Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. 25Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: »Tudjátok, hogy a nemzetek fejedelmei uralkodnak a népeken, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. 26Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok, 27és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. 28Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.«
Jézus közeledik Jeruzsálemhez, és harmadszor, immár
sokkal részletesebben osztja meg tanítványaival, mi vár majd rá: a halál
drámája, de feltámadása is. A tanítványok – amint velünk is gyakran megesik –
nem figyelnek rá, vagy azt hiszik, hogy szokás szerint túloz. Milyen sokszor
gondoljuk mi is, hogy az evangélium szavai túlzóak, szépen hangzanak, de nehéz
megélni őket! Az evangélista elbeszéli, hogy amikor Jézus elmondja nekik a
drámai eseményeket, a tanítványok nem képesek másra, mint hogy elé álljanak,
mintha mi sem történt volna, és személyes kiváltságokat kérjenek tőle.
Megmutatják ezzel, melyek a valódi aggodalmaik. Jézus arra gondol, ami majd
Jeruzsálemben történik vele, ők viszont azzal vannak elfoglalva, milyen helyet
foglalhatnak majd el. Jézus a kereszt felé megy, ők pedig a „dicsőség
trónusairól” ábrándoznak. Zebedeus fiainak anyja csak azt teszi, amit
mindannyian szeretnénk magunknak. Jézus azonban azt mondja nekik: „Nem
tudjátok, mit kértek”. Aztán nagy türelemmel tovább tanítja őket, megmutatja
nekik, melyik úton kell járniuk. Sőt, mintha el is fogadná a tanítványokban élő
ambíciókat, csak más, az ellenkező nézőpontba állítja: „Aki nagy akar lenni
köztetek, legyen a szolgátok”. Ez az út éppen az ellenkező irányba halad, mint
a világ útjai, éppen az ellenkezője annak, amit ösztönösen keresünk. Jézus
saját életével mutatja meg, mennyire eltér ez a világ stílusától. Ő valóban
azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy őt szolgálják. Ezt kéri
tanítványaitól is, tőlünk is ebben a nagyböjti időben, amelyben követjük őt a
húsvét felé vezető úton.
