Shahbaz Bhatti, a pakisztáni keresztény
kisebbségügyi miniszter emléknapja, akit terroristák gyilkoltak meg, amiért a
békét és a párbeszédet kereste.
Lk
9,22–25. Aki elveszíti életét énértem, megmenti azt
22»Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.«
23Azután mindenkihez szólt: »Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. 24Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. 25Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?
Lukács evangéliumának e sorai, a Második Törvénykönyvből a mai szentmise első olvasmányában olvasott szakasszal (MTörv 30,15–20) együtt elindítanak minket a nagyböjti idő útján. A Mózes által Izrael népéhez intézett harmadik beszédből vett részlet két utat állít elénk, a jó és a gonosz útját. Az Úr nagy tiszteletben tartja szabadságunkat. Nem kényszerít a jóra. Csak javasolja nekünk, mert a jó csak a szeretet gyümölcse lehet. Ezt mondja: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot”. Igen, az élet a szeretet, a halál pedig a kárhozat, a rossz követése. Ha eltávolodunk Istentől és tanításaitól, ő figyelmeztet minket: „tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok”. A nagyböjti időben el kell gondolkodnunk ezen a felelősségen, amely mindannyiunk felelőssége: a jó utat, vagy a rosszat választjuk? A mai evangéliumi részben Jézus is visszatér erre a témára. Ezt mondja: „aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt”. Mi mindannyian leginkább saját magunkra gondolunk, igyekszünk elkerülni minden nehézséget, minden gondot, minden gyötrelmet, és leginkább saját magunkkal saját érvényesülésünkkel foglalkozunk. Az önszeretet gonosz ösztöne ez, amely mélyen gyökeret eresztett minden ember szívében. Ehhez az ösztönhöz, amely arra késztet, hogy csak magunkra gondoljunk, hozzátársul a mások iránti érdektelenség, sőt olykor egyenesen ellenségesség, főleg mikor lehetséges ellenségnek érezzük őket. Jézus figyelmeztet: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?”. Állandóan a mindenáron való haszonszerzés lázában égünk. Ez az állandó láz azonban a pusztulásba vezet. Hány életet áldoztak már fel a haszonszerzés oltárán! Hány család, hány emberi kapcsolat égett már el a haszonszerzés oltárán! Jézus egy másik útra tanít, és nem szavakkal, hanem a példájával. Jeruzsálem felé megy, hogy megmentsen, szeressen minket, még ha ez a döntése a szenvedést és a halált hozza is el számára. De „harmadnapon” új és teljes életre támad majd. Jézus nem az az erős és hatalmas messiás, amilyet az emberek várnak. Azért jött, hogy életét adja mindannyiunk megváltásáért. Ereje nem az emberek ereje, hanem a szeretet ereje, amely nem ismer határokat, még az önszeretet határát sem. Minden őt követőnek elmagyarázza, milyen elvárásokkal jár az evangélium követése: el kell hagynunk önzésünket, le kell mondanunk az önmaguk iránti kizárólagos szeretetről, el kell hagynunk megszokott önző szokásainkat és Jézus életmódját kell követnünk, vagyis már nem önmagunkért, hanem az Úrért és másokért kell élnünk. Ezt jelenti, amikor arra buzdít, hogy tagadjuk meg magunkat és vegyük fel keresztünket. Ez az igazi haszon megszerzésének útja. Aki meg akarja tartani saját életét, vagyis szokásait, önző hagyományait, az elveszíti azt. Az üdvösség nem abban van, hogy sok mindent birtokolunk, hanem abban, hogy kitárjuk a szívünk, és az evangéliumért élünk.
Imádság az Egyházért
