1Pt 5,1–14. „Fiammal, Márkkal”
1Akik
közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és
Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló
dicsőségének is részese, kérem: 2Legeltessétek
Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne
kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne
haszonlesésből, hanem buzgóságból. 3Ne
zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak
példaképei. 4Ha
majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség
hervadhatatlan koszorúját. 5Ugyanígy,
ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt
pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a
kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
6Alázkodjatok
meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen
benneteket. 7Minden
gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. 8Józanok
legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító
oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen
el. 9Erősen
álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket
is ezek a szenvedések érik a világban. 10Minden
kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott
meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket
tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos
alapra helyezni. 11Neki
legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké!
Ámen. 12Szilvánusz
által, akit hű testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy
buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme.
Ebben tartsatok ki. 13Köszöntelek
titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal
együtt. 14Köszöntsétek
egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztusban
éltek!
Márk,
Barnabás unokatestvére, fiatal kora óta járt Jézus
tanítványainak közösségébe, amely anyja házában gyűlt össze
– így említi az Apostolok Cselekedetei (12,12). A hagyomány úgy
tartja, ő az az ifjú, aki a szenvedéstörténet idején úgy siklott
ki az őrök keze közül, hogy csak az őt fedő leplet hagyta a
kezükben: mintha azt akarná ezzel mondani, hogy Jézus követéséhez
az embernek le kell vetkőznie mindenét. Márk felnőve elkísérte
Pált és Barnabást első missziós útjukra. Később Péterrel
tartott, akit Rómáig követett. Itt pedig, engedve a keresztény
közösség számos kérésének, amely nagyra értékelte az apostol
igehirdetésének mélységét és szépségét, leírta az
evangéliumot, mely az ő nevét viseli. Ez az első lejegyzett
evangélium, amely Péter római igehirdetésének
tanúságtételét foglalja össze. Péter első levelének végén Márk együtt
szerepel az apostollal Babilonban: ezzel a névvel jelölték akkor
Rómát, utalva a keresztények ottani nehéz helyzetére, amely
Izrael babiloni fogságára (Kr.e. 587–538) emlékeztetett. Péter
első levelének utolsó fejezete telve van aggodalommal és
szeretettel Márk iránt, akit „fiam”-nak nevez. Vele együtt intézi a keresztényekhez ezeket a zárószavakat is, a hívők alázatáról, akiknek segíteniük kell elöljáróikat a közösség szolgálatában. Mindenkit arra buzdít, hogy vesse alá
önmagát elsősorban Istennek, azután pedig egymásnak. Az alázat teszi hasonlóvá a keresztényeket Jézushoz, aki mindenkinek a szolgája lett. Szép a kép, amelyet az apostol használ: öltsük magunkra az alázatosságot, mint valami ruhát, egymás kölcsönös szolgálatára. Az apostol itt talán arra gondol, amikor az utolsó
vacsorán Jézus megmosta az apostolok lábát. Minden bizonnyal emlékszik, ahogy hangos tiltakozása után a mester figyelmeztette: „Ha
nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem” (Jn 13,8). Az
alázat az a magatartás, amely minősíti a tanítványt, és ez menti meg a gőgtől, amely minden bűn ősforrása. Az ellenség (az
ördög), ahogyan egykor a földi paradicsomban, a gőgön keresztül
most is megkörnyékez minden embert, és megpróbálja rabszolgájává
tenni. Az apostol arra buzdít, hogy álljunk ellen neki, mivel
ténykedése arra irányul, hogy tönkre tegyen, elnyeljen bennünket
mérhetetlen pusztító vágyában. Péter apostol azt is hozzáteszi, hogy a hitben legyőzhetjük, bármilyen erősnek tűnik is. Jézus is ezt tette a pusztában: Isten szavának erejével elhárította a kísértéseket. Ha tehát az Úrra támaszkodunk, és az ő
hajlékában, vagyis tanítványai közösségében lakunk, akkor
erősek leszünk, és semmi nem ingathat meg bennünket. Az Úr a mi
üdvösségünk. Péter apostol annak a jövőnek a képével zárja sorait, amely a tanítványokat várja: „rövid szenvedés után
maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni,
megszilárdítani és biztos alapra helyezni”. Igen, „szilárdan”,
azon a sziklán, amely maga Krisztus, a tanítványok már itt
megélhetik „a feltámadottak állapotát”. Márk, aki evangéliuma révén Péter tolmácsa volt, segít belemerülnünk annak az apostolnak a hitébe, akit az Úr egyházának élére állított.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
