A
vértanú misszionáriusok emléknapja. Szent Szaniszló, Krakkó
vértanú püspökének (+1071) emléknapja. Védelmezte a
szegényeket, az emberi méltóságot, az egyház és az evangélium
szabadságát. A zsidók a Húsvéti idő (Pesach) kezdetét
ünneplik.
Jn 13,21–33.36–38. Az árulás megjövendölése
21E
szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” 22Erre
a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről
mondta. 23A
tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál
Jézus mellett ült. 24Simon
Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.”
25Erre
Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” 26Jézus
így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel
bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az
iskarióti Simon fiának. 27A
falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit
mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” 28De
az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki.
29Mivel
Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus
megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy
hogy adjon valamit a szegényeknek. 30Mihelyt
átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.
31Amikor
elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia,
s az Isten is megdicsőül benne. 32Ha
megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját
magában, hamarosan megdicsőíti. 33Fiaim,
már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a
zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem
jöhettek. 36Simon
Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek –
válaszolta Jézus –, oda most nem jöhetsz velem, de később
követni fogsz.” 37Péter
fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom
érted.” 38Jézus
leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked:
Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz”.
Jézus jól tudja, hogy immár közel az óra, nincs messze a halál. Szívében ellentmondásos érzések kavarognak. Nem akar meghalni, de elmenekülni sem akar. Mindenesetre eljött az óra, amikor eltávozik ebből a világból, és az Atyához indul. Tudatában van ennek, és nem akar közben meginogni. Lelkét azonban felkavarta a tanítványok reakciója. Mi lesz a tanítványok kis csapatából, akiket egybegyűjtött, szeretett, tanított és akikre gondja volt? Vajon továbbra is együtt maradnak? Lesz erejük folytatni az ő művét? És már látszik az első súlyos gond: Júdás el fogja árulni őt. Ezt a tanítványt nem érdekli, hogy Jézus lehajolt előtte, hogy megmossa lábát. Júdás, azok után, hogy Jézus megmosta, megfogta és talán meg is csókolta a lábát, távozóban van, hogy elmenjen és elárulja őt. Jézus végtelen szomorúsággal szól a tizenkettőhöz: „Egyikőtök elárul”. Mindenki zavartan hallgatja. Azok között van az áruló, akik a legközelebb állnak hozzá. Jézus kijelentése tényleg zavarba ejtő. Nyilvánvaló módon nem elég mellette lenni, a szív közelsége számít, egységben lenni az érzéseivel, részt venni az ő szeretet-tervében. Lehetünk Jézus mellett, végrehajthatjuk a vallási előírásokat, élhetünk vallásos szertartásaink, szokásaink szerint; de ha szívünk nem az Úr szavára figyel, ha nem gyakoroljuk konkrétan a legszegényebbek iránti szeretetet, ha a testvérek között nem valósul meg az egység, ha nem veszünk részt az igazságos és békés világról szóló tervében, akkor a szívünk lassanként eltávolodik tőle, az elme elhomályosul, és nem értjük már az Úr álmát a szeretetről. Míg Jézus arca elhomályosodik, persze egyre inkább növekszik bennünk az „én”, a kapzsiság, az énközpontúság. A Jézus iránti korábbi szeretetünkből a saját magunk és dolgaink iránti imádat lesz. És ebből természetesen adódik, hogy belecsúszunk az árulásba. A jó és a rossz, a szeretet és a bizalmatlanság közötti harc a szívünkben zajlik. És nem létezik kompromisszum. Jézus ezekben a napokban nem azt kéri tőlünk, hogy szolgáljunk neki, hanem hogy legyünk mellette, szegődjünk mellé, ne hagyjuk magára. Arra buzdít, hogy figyeljünk, és ne legyünk banálisak. A banalitás nem engedi észrevenni a mellettünk levőt, és az emberek közé beférkőző rosszat sem. Igyekszik ezt megértetni a tanítványokkal, de ők – kezdve Péteren – nem értik meg. Túlságosan el vannak magukkal foglalva, nem engedik, hogy Jézus szavai megérintsék szívüket. Ha szívünk nem figyel, nem hallgat, megszületik benne az árulás. Ha félretesszük az evangélium szavait, akkor a mi szavaink, a mi gondolataink, a mi érzéseink kerülnek előtérbe. És képesek leszünk eladni Jézust. Mindannyiunknak virrasztanunk kell. Péternek és a többi tanítványnak is, még ha ott is maradtak vele azon az estén, és azt vallották, hogy mindhalálig hűségesek lesznek, elég volt néhány nap, és ők is elárulták. Nem saját magunkban kell bíznunk, hanem mindennap az Úr szeretetére, védelmére kell bíznunk magunkat.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
