Jn 11, 45–56. „Hogy Isten
szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse”
45A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. 46Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. 47Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. 48Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” 49Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! 50Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” 51De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, 52s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. 54Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
55Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. 56Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?”
Ez az evangéliumi szakasz Lázár
feltámasztása után következik, és mintegy előkészít bennünket
a nagyhét, Jézus szenvedése, halála és feltámadása
megünneplésére. A főpapok megértették, hogy Lázár
feltámasztása annyira rendkívüli esemény, hogy Jézus
mozgalmának megállíthatatlan növekedéséhez vezet. Akkor pedig
az emberek fölött gyakorolt hatalmuk könnyen darabokra hullhat. Ugyanaz ismétlődött meg, ami Jézus születésekor, amikor Heródes megpróbálta megöletni az újszülött Gyermeket, mert attól tartott, hogy az aláássa hatalmát. Ezért elhatározzák, hogy mindenáron meg kell őt állítani. És Kaifás az, aki a főtanács plénuma előtt kijelenti: „Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az
egész nép elpusztuljon”. Tudtán kívül megmagyarázta ezzel
Jézus misztériumának legigazabb, legmélyebb értelmét, vagyis
hogy ő a világ egyedüli üdvözítője. Az evangélista megjegyzi:
„De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte,
hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is,
hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse”. Jézus
halála tényleg ledönti majd a népeket elválasztó falakat, és a
történelem új irányt, új lendületet vehet a nemzetek egysége
felé. A gyülekezet tehát ünnepélyesen meghozta a döntést, hogy
meg kell ölni a fiatal prófétát. Jézus ismét visszavonul,
ezúttal Efraimba megy tanítványaival. Az imádság és az
elmélkedés ideje volt ez a kis közösség és mestere számára.
Növekedniük kellett a közösségben. Jézus jól tudta, milyen nagy szükségük van erre. És bizonyára nem kevés energiát fordított arra, hogy a szeretet útjára tanítsa őket. Ismert ember volt immár, és megpróbált elrejtőzni. De az
emberek vágytak rá, hogy találkozzanak, beszéljenek vele, olyannyira, hogy a húsvétra érkező zarándokok
közül sokan eljöttek a templomba, hogy lássák. A sokaság vágya,
hogy lássa Jézust, arra hív minket is, hogy ezekben a napokban ne
szakadjunk el ettől a különleges mestertől, aki „csupa jót
tett”.
Előesti imádság
