11Mária
ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer
csak benézett a sírba. 12Látta,
hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött
angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. 13Megszólították:
„Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –,
s nem tudom, hová tették.” 14E
szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem
tudta róla, hogy Jézus. 15Jézus
megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a
hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram,
ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.”
16Jézus
most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak
ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”.
17Jézus
ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább
menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz
és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 18Mária
Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az
Urat, s ezt mondta nekem.”
A
liturgia még mindig ott tart minket a sírnál, amelybe Jézus
testét temették. Mária Magdolnát állítja elénk, aki Ura
halálát siratja. Elvesztette az egyetlen embert, aki megértette,
aki megszabadította hét ördög rabságából. Nem marad otthon a
fájdalomtól megkövülten, nem bénítja le a beletörődés és a
vereség érzése. Ellenkezőleg, a fájdalom arra ösztönzi, hogy a
sírhoz menjen, mellette maradjon. Nem tudott létezni a mester
nélkül, még ha mestere halott is. Milyen távol vagyunk ennek az
asszonynak a szeretetétől! Túl keveset sírunk az Úr elvesztése
miatt. Mária szomorú, de nem beletörődött. Mindenkitől, a két
angyaltól, és a „kertésztől" is azt kérdezi, hol van
Jézus. Minden erejével a mestert keresi. Semmi más nem érdekli.
Az igazi hívő ember példája, aki szüntelenül keresi az Urat. A
„kertészt" is faggatja. Saját szemével látja Jézust, de
nem ismeri fel. Csak akkor nyílik fel a szeme, amikor meghallja a
hangját, amikor a nevén szólítja. Velünk is ez történik az
evangélium hallgatásakor. Nem a szemünk segítségével ismerjük
fel Jézust, hanem ha halljuk a hangját, a szavát. Az a hangvétel,
az a hangsúly, a neve, amelyet gyengéd szeretettel ejtett ki (és
ez a gyengéd szeretet már sokszor megérintette a szívét),
lerombolja a korlátot, amelyet a halál emelt Jézus és ő közé.
Hangja hallatán Mária felismeri. Ha ennek az asszonynak a szívével
hallgatjuk Jézust, akár csak egyszer is, akkor soha többé nem
hagyjuk el. Krisztus (az evangélium) hangját nem lehet elfelejteni.
Ha csak egy pillanatra halljuk is meg, soha többé nem mondunk le
róla. Ha bensőséges viszonyban vagyunk az evangéliumi szavakkal,
akkor bensőséges viszonyban vagyunk az Úrral, hiszen az
evangéliumon keresztül láthatjuk őt, találkozhatunk vele. Mária
Jézus lába elé veti magát, és olyan szenvedélyes szeretettel
öleli meg, mint aki megtalálta a legfontosabb embert az életében.
De Jézus azt mondja neki: „Engedj [...] Inkább menj el
testvéreimhez.'' Az evangéliumi szeretet olyan energia, amely arra
ösztönöz, hogy mindig előrébb lépjünk. Mária még boldogabb
lett, miközben a tanítványokhoz futott, hogy mindenkinek elmondja:
„Láttam az Urat!" Ő, a bűnös asszony, a feltámadás
evangéliumának első apostola lett.
Húsvéti
imádság
