Augusztus 18., péntek

ApCsel. 4,1-22 Őrizetbe veszik Pétert és Jánost


1Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok. 2Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban.  3Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. 4De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret.5Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, 6velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. 7Miután középre állították őket, megkérdezték: »Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?« 8Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: »Népünk vezetői és ti vének, halljátok! 9Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. 10Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen.11Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett; 12és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell. 13Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. 14Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. 15Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: 16Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. 17Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.18Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. 19Péter és János azonban azt felelték nekik: Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre! 20Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk! 21Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt. 22Hiszen több, mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt.
A főtanács őrizetbe veszi Pétert és Jánost. Megismétlődik, ami Jézussal történt. Őrizetbe veszik őket, mert meggyógyítottak egy sántát, és a nép köréjük gyűlt, érdeklődéssel hallgatta őket. Világunk mentalitása és az evangélium között többé-kevésbé rejtetten, de folyamatosan ellentét feszül. Isten Szava mindig kicsit idegen a világ számára, mert zavarja, nyugtalanítja, kérdőre vonja. Arra ösztönzi, győzze le a csakis önmagára irányuló szeretetet, és szegődjön Jézus nyomába. A főtanács tagjai – akik nem tagadhatják a béna gyógyulásának különleges tényét – hatalmuk eredetéről kérdezik a két tanítványt: „Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?” A két apostol félelem nélkül, őszintén azt feleli, hogy a gyógyulás annak a Jézusnak a nevében – vagyis a hatalmával – történt, akit ők keresztre feszítettek. Akiről azt hitték, hogy meghalt, örökre elnémították, azt Isten feltámasztotta, és most a magukat tanítványainak valló férfiak és asszonyok kis csoportján keresztül beszél és munkálkodik a világban. Nem véletlen, hogy a tanítványokat most úgy jellemzik, hogy akik „Jézussal voltak”. A papok és a szaddúceusok nem merték elítélni őket, mert féltek az emberek ellenséges reakciójától. Lukács megjegyzi, hogy mintegy 5000 ember csatlakozott az első keresztény közösséghez hallva az apostolok prédikációját. Konkrét fenyegetésekkel próbálják megfélemlíteni őket. Ez alkalommal azonban nem azzal a Péterrel állnak szemben, aki elmenekül, amikor elfogják a Mestert, és aki megtagadja a főpap házában egy szolgáló előtt. A Szentlélek betöltötte szívét, ereje megerősítette, ezért felemelt fejjel így válaszol: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” Péter és János a feltámadt Jézussal való találkozása után már nem hallgathat a vele való barátságáról. Nem félnek többé. Ha csendben lettek volna, távol lettek volna az evangéliumtól. A főpapok megtiltották nekik, hogy hirdessék az evangéliumot. Ez a parancs jelen van az egész történelemben: tilos hirdetni az evangéliumot. Aki azonban szívében hordozza az evangéliumot, az nem tud nem beszélni róla, még ha az életébe kerül is. Erről tettek tanúságot a vértanúk, és tesznek ma is. Gondoljunk csak Romero érsekre, akit az oltáron öltek meg, hogy ne hirdesse tovább az evangéliumot. Pál apostol azt mondja, hogy Isten szavát nem lehet akadályozni.

A Szent Kereszt imádsága