Augusztus 19., szombat

Apcsel 4,32-37 Az első keresztények élete

Előesti imádság 

³²A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. ³³Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. ³⁴Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, ³⁵és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. ³⁶Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia –, ³⁷mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.

Lukács másodjára is összegzi számunkra az első keresztény közösség életét, mintegy hangsúlyozza, mennyire meghatározók voltak minden kor keresztényei számára. Az a keresztény közösség, amely nem éli meg az egységet, nem létezik. Ezt a szakaszt az Apostolok cselekedeteinek szerzője, úgy nyitja meg, hogy olyan sokaságról ír, akik befogadták az Evangéliumot. Nem névtelen tömegről ír, akik véletlenül vannak együtt, közös érdekből vagy azért mert megvalósították önmagukat. Olyan tömegről ír, akiket mélyen átalakított a Szentlélek ereje, olyannyira hogy “mind egy szív, egy lélek voltak.” Mondhatjuk: névtelen tömegből, olyan nép lettek, akiket Isten Lelke köt össze. Az Evangélium közösségi érzést vált ki azokból, akik befogadják. Megszabadulnak attól az öncélú lelkülettől, ami jellemzi őket. Amikor az Apostolok cselekedeteinek szerzője a Keresztségről beszél, akkor az Úrral való egyesülést érti alatta. És az Úrban való elmerülés teljes átalakulást kér, a keresztényeket olyannyira összekapcsolja egymással, hogy azok egy test, egy lélek és egy ember lesznek. A kapocs ami egymáshoz köti őket, nem lelki vagy nyelvi eredetű, nem is jellemből, származásból fakad. Jézus lelke köti őket össze. Olyan mély ez a kapocs, hogy megváltoztatta életmódjukat: “Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt”, írja Lukács. Az egység lelke annyira átjárja a keresztény közösség életét, hogy közösnek mondanak minden javukat: “Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt” (32. v)

Ez a kissé utópisztikus kép a közösségről, minden idők tanítványainak útját jelöli ki: az egység és a közös osztozás útját. Ez átalakítja a hívek közti kapcsolatokat, ami annak gyümölcse, hogy befogadták az Evangéliumot. Az Apostolok cselekedeteiben Barnabás példája arra figyelmeztet, hogy az egység és megosztás útja egyáltalán nem távoli és nem megvalósíthatatlan. Ha hittel befogadjuk az Evangéliumot, megváltozik a szívünk, átalakul a tanítványok élete. A közösség tanúságtétele vonzó lesz. Lukács megjegyzése „és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben,” kifejezi a keresztény közösség tanúságtételének erejét az emberek között. A keresztényeknek ma is feladata a gyakran szívtelen városaink közepén a ”kegyelem” kiárasztása. Mindenkit bőségesen részesíteni az Úr szeretetével, ahogy történt akkor a jeruzsálemi első keresztény közösség idejében.

Előesti imádság