Augusztus 25., péntek

ApCsel. 5,34-42 Gamáliel közbelépése


34Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. 35Azután beszédet intézett hozzájuk: »Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit tesztek ezekkel az emberekkel! 36Mert a közelmúltban fellépett Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki, mind szétszórták és semmivé lettek. 37Őutána az összeírás napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. 38Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. 39Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.«
Igazat adtak neki. 40Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. 41Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. 42Nem is szűntek meg naponta a templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.


A mindenki által tisztelt farizeus, Gamáliel tudatában volt annak, hogy igazságtalanul jártak el az apostolokkal. A főtanács előtt szólásra emelkedett, és védelmébe vette őket. Bölcsen beszélt, szavai emberi és hitbéli tudásról tanúskodtak: Isten a történelem ura, és nem tanácsos szembehelyezkedni vele. Gamáliel nem ravaszkodott és nem volt számító, még kevésbé irigy. Vallásos meggyőződése miatt ragadott szót ebben a helyzetben is. Azt mondhatjuk róla, hogy igaz ember, nincsenek előítéletei. Őt a hite vezeti. Figyelmezteti a főtanácsot, hogy bölcsen járjon el a városban megjelent új csoporttal: „Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe” (38–39). A papok megfogadták Gamáliel tanácsát, és szabadon engedték az apostolokat. Előtte azonban még megvesszőztették őket, és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek többé Jézusról. Ezt tette Pilátus is Jézussal: „Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom” (Lk 23,16). Az apostolokat Jézustól eltérően szabadon engedték, de azt a parancsot kapták, hogy „ne beszéljenek Jézus nevében”. De hogyan is hallgathattak volna ezek a tanítványok, hogyan is tarthatták volna meg maguknak az evangéliumot? Ez iránymutatás arra, hogy a mi felelősségünk is hirdetni az evangéliumot, még akkor is, amikor nem talál meghallgatásra. Azokban a pillanatokban az apostolok felidézik Jézus szavait: „Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam.” (Mk 13,9) Milyen sokszor gátolja a lustaság, a túlzott magunkra koncentrálás, szokásaink az evangélium hirdetését. Ebben az esetben e világ lelkületének cinkosává válunk. Az apostolok boldogan távoztak nemcsak amiatt, hogy visszakapták szabadságukat, hanem azért is, mert méltónak találták őket arra, hogy Jézus nevéért kínokat álljanak ki. Ez jó példa arra, hogyan legyünk nagylelkűek és kreatívak az evangélium hirdetésében. Az Apostolok Cselekedeteinek szerzője az elbeszélés első részének lezárásában végül megjegyzi, hogy a tanítványok nemcsak a templomban, hanem házaknál is beszéltek Jézusról. Egész Jeruzsálemben az evangélium szava hallatszik. Az evangélium innen kiindulva hamarosan elterjed Júdeában és Szamáriában. Ami feladatunk is az, hogy mindenütt hirdessük a szeretet evangéliumát.

A Szent Kereszt imádsága