Augusztus 28., hétfő

Szent Ágoston egyháztanítóra (354-430) emlékezünk, aki Hippo (ma Algériában található) városának püspöke volt.

ApCsel 6,8–15. István letartóztatása

Imádság a szegényekért

⁸István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. ⁹Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. ¹⁰Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt. ¹¹Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: »Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre.« ¹²Ily módon felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, akik azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték. ¹³Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: »Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. ¹⁴Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.« ¹⁵Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték, s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.

István volt az első a hét diakónus közül, akit a görögül beszélő zsidók közül választottak. Tanúságtétele miatt rögtön ismertté vált: „nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében” – írja Lukács. A vitákban „bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni”. Az Apostolok Cselekedetei két fejezetben beszél róla, mert élete példaértékű volt az első keresztény közösségben. Fontos észrevenni, hogy István nemcsak a szolgáló szeretetet gyakorolta, hanem az igét is hirdette. István megmutatja nekünk, hogy az evangélium hirdetése és a szegények iránti szeretet minden hívő ember életében ugyanolyan lényeges feladat. Nem arról van szó, hogy az egyik oldalon az evangélium hirdetésének szakértői állnak, a másikon pedig a szolgáló szeretet képviselői. Minden kereszténynek két feladata van. Fontos megjegyezni, amit Lukács is hangsúlyoz, hogy István a „nép körében” tevékenykedett. A főtanács tagjai is elámultak István missziós tevékenységén: „a főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna”. István arca Mózesét idézte: küldetését olyan ragyogás övezte, hogy Izrael fiai nem bírták ráemelni tekintetüket, mert arca akkora fényt sugárzott (vö. Kiv 34,29). Ahogyan Mózes, úgy István is tanúja volt Isten szeretetének, valóban olyan volt, mint Isten angyala. Tanúságtétele leolvasható az arcáról. Árad belőle az a misztikus fény, amely megérinti mindazok szívét, akik a közelébe kerülnek. Valóban, az evangélium közvetítése mindig „vonzás” által történik, vagyis a találkozás erején és szépségén keresztül. Ez az, amit a tanítványoktól kérnek minden korban., különösen akkor, amikor a problémák elnehezítik az életet és sokakban felmerül az a vágy, hogy magukba zárkózzanak. A mesterhez hasonlóan Istvánt is letartóztatják, majd a főtanács ítélkezik felette. Az eljárásban, ahogy Jézust is, hamis vádak alapján ítélik el. A tanítványok története szinte mindig a mesterét idézi. Életének ebben a nehéz pillanatában Istvánt az Úr ereje és Lelke tartja meg, amely soha senkit nem hagy el, legkevésbé a próbatétel idején.

Imádság a szegényekért