A
Trasteverei Szűz Mária-bazilikában imádság a betegekért.
ApCsel 1,9-11. A mennybemenetel
Első
könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és
tanított Jézus 2egészen
addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a
Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a
mennybe. 3Szenvedése
után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át
ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.
4Egyszer,
amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják
el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről
– úgymond – tőlem hallottatok: 5Mert
János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a
Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” 6Az
egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod
helyre Izrael országát?” 7„Nem
tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és
a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. 8De
megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim
lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt
egészen a föld végső határáig.” 9Azután,
hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő
takarta el szemük elől. 10Amint
merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi
termett mellettük fehér ruhába öltözve. 11Ezt
mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt
tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön
el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.”
Lukács
a tanítványok kérdésével kezdi az elbeszélést: “Uram,
mostanában állítod helyre Izrael országát?” Nem most kérdezték
meg először Jézustól, hogy eljött-e már az idő, amikor mindent
kinyilvánít, és minden világossá válik. Ebben a kérdésben
talán ott van a lustaság is, hogy ne kelljen többé a
megosztottsággal és a nehézségekkel küzdeniük, de benne van a
tanítványok várakozása is, akik gyengének és bizonytalannak
érzik magukat a gonoszsággal átitatott, ellenséges világgal
szemben. Ez a kérdés rendszerint akkor merül fel bennünk, amikor
a gonosz a közelünkben sújt le. Mikor győz már a szeretet, és
mikor győzetik le a halál? Mikor száradnak fel az emberek könnyei?
Jézus azt válaszolja, hogy nem tartozik ránk, hogy ismerjük az
időpontokat, de az Atya elküldi nekünk a Szentlelket, amely
elvezet a föld határáig. Olyan kevéssé értjük az életet, hogy
nagyon könnyen leegyszerűsítjük a saját dolgainkra,
látókörünkre. Jézus viszont azt sugallja, hogy az élet jóval
több ennél, és az Úr nem hagy magunkra minket. A szeretet Lelke
fogja vezetni a tanítványokat. Jézus mennybemenetele nem azt
jelenti, hogy elhagyja a tanítványait, hanem inkább azt, hogy
megérkezett az Atyához, és mellette ül dicsőségében. A
mennybemenetel tehát azt jelenti, hogy Jézus mindenütt jelen van.
Ahogyan az ég beborítja és betakarja az embert, úgy az Úr is,
aki felment az égbe, beborít mindannyiunkat. Ez nem eltávolodás,
hanem Jézus távlatot nyitó, magával ragadó közeledése az
emberekhez, hogy elkísérhesse őket a föld határáig. A
tanítványok azon a napon megtapasztalták, hogy Szava és Lelke
által az Úr immár végérvényesen mellettük van. Bizonyára
titokzatosabb, de talán még valóságosabb ez a jelenlét, mint
azelőtt. Egészen biztosan eszükbe jutottak a Jézustól hallott
szavak: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a
nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) A mennybemenetel
napján végre teljes mélységében megértették: ha bárhol a
világon, bármilyen korban és időben az Úr két vagy több
tanítványa összegyűlik, ő ott lesz közöttük. Ettől kezdve
Jézus jelenléte térben és időben is tágabb értelmet nyer:
mindig és mindenhová elkíséri tanítványait. A világon senki
sem távolíthatja el életükből Jézust. A két fehér ruhás
férfi ezért kérdezi szemrehányóan az apostoloktól: “Mit
álltok itt égre emelt tekintettel?” Jézus „visszatér”,
vagyis köztünk van a testvérekben és a szegényekben. Tekintsünk
rájuk, és Jézussal fogunk találkozni.
Imádság
a betegekért
