Augusztus 2., szerda

Emlékezzünk Yaguine-re és Fodé-ra. A tizenöt és tizennégy éves guineai gyerekek 1999-ben haltak fagyhalált, miközben egy repülőgép csomagterében megpróbáltak Európába utazni, hogy tanulhassanak. Boldog Ceferino Giménez Malla cigány vértanú emléknapja.

99 (98). zsoltár – Szent vagy, Urunk, Istenünk

Imádság a szentekkel

5 Magasztaljátok az Urat, Istenünket,
hajtsatok térdet lába zsámolya előtt,
mert szent!

6 Mózes és Áron a papok közül,
és Sámuel azok közül, akik megvallották nevét:
ők az Úrhoz kiáltottak és meghallgatta őket.

7 A felhőoszlopból beszélt hozzájuk,
megőrizték bizonyítékait,
és a parancsokat, amelyeket rájuk bízott.

8 Urunk, Istenünk, te meghallgattad őket,
Istenünk, te kegyes voltál hozzájuk,
de vétkeiket keményen büntetted.

9 Magasztaljátok az Urat, Istenünket,
boruljatok le szent hegyén,
mert szent az Úr, a mi Istenünk!

A 99. zsoltár lezárja az Isten királyságát hirdető himnuszok sorát. Ezért is sorakoznak benne a királyság attribútumai: Isten a kerubok fölött trónol, a népek reszketnek, a föld megremeg. Isten hangsúlyozott nagysága arra készteti a hívőt, hogy dicsérje, dicsőítse őt és leboruljon trónusa előtt. „Király az Úr! Reszkessenek a népek” (1) – énekli a zsoltáros, talán az Isten királyságának tiszteletére tartott körmenet végén. Ereje az igazság iránti szeretetében mutatkozik meg (4). Ezért szent az Úr, és mi, az ő teremtményei elismerjük nagyságát és arcra borulunk előtte. És természetesen kedvét leli azokban, akik igazsága szerint élnek, ahogy Mózes, Áron és Sámuel: az Úrhoz kiáltanak, ő pedig válaszol; szól hozzájuk, ők pedig hallgatnak szavára; megbocsát nekik, még ha bűneiket meg is bünteti. Ami egyértelműen kitűnik a zsoltárból, az az Isten királysága és szentsége közötti kapcsolat. A zsoltárt háromszor töri meg ez a felkiáltás: „szent az Úr!”. A szent melléknév különállót, elkülönítettet jelent, vagyis a Másra utal. De a szent (elkülönített) Isten ugyanaz, mint a szövetség Istene. Végtelen szeretete teszi szentté. Isten pedig pontosan ebbe a szentségbe akarja bevonni az embert. Szentsége azonban – amely jelzi, hogy Ő más, mint mi – mégsem jelenti, hogy távol lenne tőlünk. Sőt, éppen szentségében közvetíti felénk szeretetét és kéri, hogy kövessük példáját. A Leviták könyve tőlünk is szentséget kér: „Az Úr így szólt Mózeshez: »Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.«” (Lev 19,1–2). A szentség nem más, mint teljes Istenhez tartozás, vele való közösség. Nem erkölcsi minősítés. Az az ember (vagy nép) szent ezért, aki Isten oldalára áll és elkülönül, elfordul e világ bálványimádásától. A szentség elkülönít e világ szomorú sorsától, és arra ösztönöz, hogy az Úrhoz tartozzunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne törődjünk a világgal. Épp ellenkezőleg: a szentség teljes egészében kötelezi a hívőt, hogy az emberek szolgálatába álljon, követve az Urat, aki nagylelkű, hűséges, sőt féltékeny szeretettel szereti az embereket. Az ember szentsége Isten szentségének példája alapján határozható meg: „Legyetek szentek, mert én szent vagyok”. A szentség legtökéletesebb példáját Jézus adta, aki királyságát az emberek iránti szeretetével mutatta meg. Azért jött, hogy szolgáljon, nem pedig azért, hogy neki szolgáljanak; tanítványainak megmosta a lábát, úgy élve a közösségében, mint aki szolgál; a kereszten pedig megmutatta szeretetének és így királyságának legmagasabb mértékét. Amikor Lukács Jézus halálos ítéletének szövegéről tudósít – „A zsidók királya” – rámutat, hogy Jézus királysága pontosan a kereszten mutatkozik meg teljes ragyogásában.

Imádság a szentekkel