Augusztus 8., kedd

ApCsel 1,12-14. Az apostolok csoportja


 
12Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. 13Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. 14Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

Az apostolok már nem látják maguk mellett Jézust. Mégis érzik, hogy jelen van. Az ő jelenléte gyűjti őket egybe, az ő neve határozza meg őket. Minden szempontból zsidók ők: templomba járnak, megtartják a szombatot, zsoltárokat énekelnek, mégsem olyanok, mint korábban voltak. Megtartanak minden zsidó hagyományt, szívük azonban már maga az evangélium. Az Apostolok Cselekedeteiben így jelenik meg először a keresztény közösség. Mint egy fényképen, mindegyiküket külön-külön felismerjük. A keresztény közösség nem egy névtelen emberekből álló csoport, nem egymást nem ismerő emberek gyülekezete, nem klub, ahol az emberek azt sem tudják, mit csinál a másik, és nem külön utakon járó személyek csoportja. Az első közösség testvérekből áll, akik nevükön szólítják egymást. A testvéri szeretet meghatározó minden olyan közösség számára, mely Jézus tanítványának akarja magát nevezni. Lukács megnevez minden apostolt. Jézus egyenként nevükön szólította őket, és közvetlen, baráti és bizalmas kapcsolatot alakított ki mindegyikükkel. A keresztény közösség igazi család. A tanítványoknak van Atyjuk, aki a mennyben van, és van anyjuk, Jézus anyja, aki közöttük van. Ebben a különleges családban mindenki együtt van, és kölcsönösen segítik egymást. Nagyon mások, mint a városainkban élő hétköznapi emberek, ahol sivárak a kapcsolatok, és a városok inkább sivatagra, mintsem kertre hasonlítanak. Jézus megtanította nekik, hogy szeressék, becsüljék és kölcsönösen segítsék egymást, gondoskodjanak a rászorulókról. Erejük a közösen mondott imádságból fakadt, ami nélkül nem tudtak volna testvérként élni: az imádság megbonthatatlan egységbe kovácsolta őket. Ezért írja a szerző, hogy „állhatatosan imádkoztak”. A közös imádságnak különleges ereje van. Maga Jézus mondta, amikor még velük volt: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól”. A hívő emberek első és alapvető fontosságú műve az imádság.

Imádság az Úr anyjával, Máriával