Az
apostolok cselekedetei 1,15–26.
Júdás magánya
15Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között – mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt –, és így szólt: 16»Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. 17Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. 18Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt és minden bele kiomlott. 19Erről tudomást szerzett Jeruzsálem minden lakója, úgyhogy azt a telket az ő nyelvükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek hívják. 20Meg van ugyanis írva a Zsoltárok könyvében: ‘Lakóhelyük váljék pusztasággá, s ne legyen, aki benne lakik’,, és: ‘Elöljárói tisztségét kapja meg más’. 21Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, 22kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki velünk együtt az ő feltámadásának tanúja legyen.«
23Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást. 24Majd így imádkoztak: »Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, 25hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott az őt illető helyre.« 26Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.
Júdás tragikus árulása után az apostolok tizenegyen
maradtak. Ki kellett teljesíteni újra a tizenkettes létszámot, hiszen az Izrael
tizenkét törzsére utalt. Jézus pedig kezdetektől fogva azt akarta, hogy mind a
tizenkét törzshöz eljusson az evangélium, egy se maradjon kizárva az
örömhírből. Nemcsak Izrael törzsei nem maradhatnak az evangélium hirdetése
nélkül, az egész világ minden népének szüksége van erre a szabadító szóra. Az
apostoloknak ezért választaniuk kellett egy tizenkettediket: Jézus egyetemes
szemlélete az egyház szerves vonása. Az egyház pedig nem egyes emberek
összessége, hanem egyetlen test. Nem elég a tizenegy ahhoz, hogy az egyház
elnyerhesse a Szentlelket. A pünkösdhöz tizenketten kell lenniük, vagyis Isten
egész népének ott kell lennie, hiszen ez a nép találkozott Jézussal és
tapasztalta meg a vele való közösséget. Ezért a tizenkettedik nem is lehetett
akárki: azok közül kellett kiválasztani, akik együtt éltek Jézussal
megkeresztelkedésétől feltámadásáig. Ez az egyház tekintélyének lényege,
amelyet minden tanítványnak meg kell testesítenie. Az evangéliumi küldetés
hordozója az, aki együtt élt Jézussal, hiszen nem egy hittételt hirdetünk,
legyen mégoly magasztos is, nem ideológiát hirdetünk, legyen bármennyire
népszerű is, hanem egy találkozásról kell tanúságot tennünk: a Jézussal való
találkozásról. Tanúságtétele révén a keresztény ember magát Jézust jeleníti meg
az emberek között. Ezért nincs hozzá szükség különleges szakképzésre, bárki és
bárhol tanúságot tehet róla – otthon, a hivatalban, az utcán, a munkahelyén –,
ha befogadja Jézust a szívébe és követi, nemcsak szavaival, hanem tetteivel. A
tizenkettedik kiválasztása végeredményben arra tanít, hogy mindannyian lehetünk
a tizenkettedikek, és azzá is kell lennünk: az evangélium hűséges tanúivá. A
misszió egyetemességét pedig mindannyian más módon éljük meg. Minden
tanítványnak az egész világra szól a küldetése. Az evangélium, amely a
tanítvány gondolatait és szívét formálja, természete szerint mindenkihez szól,
nemcsak néhány kivételezetthez vagy valamely elithez. Meg van írva: „Isten nem
személyválogató” (ApCsel 10,34). Senki nincs kizárva az irgalmasság üzenetéből,
legyen bármilyen nyomorult is. Egyetlen népet sem szabad megfosztani Isten szeretetének
örömhírétől. Ha vannak kivételezettek, éppen ezek a szegények, az elesettek, a
kirekesztettek és az elhagyott emberek azok. Azt mondhatnánk, Jézus azért jött,
hogy minden embert egyetlen családba fogja össze, kezdve a leggyengébbeken,
azokon, akik a társadalmak peremén élnek.
Imádság a szentekkel
