Az evangéliumok az Egyiptomba való menekülésen kívül egyedül a mai szakaszban tudósítanak arról, hogy Jézus elhagyta volna Palesztina területét. Jézus „visszavonult” Galilea tartományból, a Genezáreti-tó környékéről Tírusz és Szidón vidékére, a mai Libanon területén – írja Máté. Ősi, föníciai kereskedővárosok ezek a tengerparton, gazdagok és virágzók, ugyanakkor önzés és igazságtalanság jellemzi őket, elsősorban a szegényekkel szemben. Nem véletlen, hogy az ószövetségi próféták balszerencsét jósoltak ezeknek a városoknak. Izajás e szavakkal fordul Szidon felé: „Pirulj el” (Iz 23,4), Ezékiel pedig megjósolja Tírusz romlását annak gőgje miatt (Ez 26,1–21. 27.1–36). Mégis annak a bűne, aki nem fogadja be Jézus igehirdetését, sokkal súlyosabb, mint Tíruszé és Szidoné. Ezek ugyanis, ha hallhatták volna az evangéliumot, megtértek volna. Épp ezért jobb sors vár rájuk az ítélet napján: „Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban mentek volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot” (Mt 11, 21).
Jézus épp csak megérkezik ebbe a tartományba, máris feltűnik egy asszony; Máté szerint kánaáni származású (a párhuzamos részben Márk szír-föníciainak nevezi). Pogány nő, aki Jézushoz fordul. Bizonyosan jókat hallott erről a fiatal prófétáról, és nem akarja elszalasztani a lehetőséget, hogy esetleg csodás módon meggyógyítsa a lányát. Menet közben közeledik Jézushoz, és a segítségét kéri. A lányát „megszállta a gonosz lélek” (önmagában is fájdalmas volt ez a helyzet, de még tovább súlyosbította a szégyen, amit maga után vont), és az asszony arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa őt meg. Lehet, hogy ez volt számára az utolsó esély. Épp ezért Jézus elutasító magatartása ellenére sem hagy fel a segítségkéréssel. Az evangélista megjegyzi: „De ő szóra sem méltatta”. Az asszony kitart. Kitartása hatására a tanítványok megpróbálnak közbenjárni az érdekében. A kenyérszaporítás epizódjához hasonlóan azt szeretnék, hogy Jézus bocsássa útjára: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk” – tanácsolják neki. Jézus azonban azt feleli, hogy küldetése Izraelnek szól.
Az asszony, akit egyáltalában nem tántorít el a határozott visszautasítás, másodszor is kéri őt lényegre törő, súlyos szavakkal, melyek lánya helyzetének nehézségét sejtetik: „Uram, segíts rajtam!” (ugyanezekkel a szavakkal fordul Péter is az Úrhoz, mikor kis híján elmerül a tóban). Jézus pedig meglepő módon, hallatlan keménységgel válaszol: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak”. Már a hegyi beszédben is mondott hasonlót: „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé”. (Mt 7, 6). A „kutyák” elnevezés a Bibliában és a hagyományos zsidó iratokban az ellenségre, a bűnösökre, a pogány bálványimádókra vonatkozott.
Az asszony azonban Jézusnak éppen ebbe a kifejezésébe kapaszkodik bele, betű szerint, és azt mondja: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” A kutyák, vagyis a kívül maradottak, mint a szegény Lázár is, megelégszenek a maradékkal, amit vetnek nekik. Ez a pogány asszony odáig merészkedik, hogy ellenáll Jézusnak, bizonyos értelemben harcba száll vele. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a prófétába vetett bizodalma nagyobb a próféta ellenállásánál. Ezért Jézus végül válaszol neki, mégpedig az evangéliumokban szokatlan kifejezéssel: „nagy hit” az övé, szemben a „kicsiny hittel”. Ilyen dicsérettel Jézus rajta kívül csak a századost illeti, aki szintén pogány volt. Az evangélium újra kiemeli ezzel, milyen fontos az Istenbe vetett bizalom, hisz megszabadít a szorongástól, amely akkor uralkodik el rajtunk, ha csak önmagunkban és az emberekben bízunk. Ennek az asszonynak a hite meggyőzi Jézust, és véghezviszi a gyógyítást. Az evangélista így ír: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint. Még abban az órában meggyógyult a leánya”. Ehhez fogható hitnek még Isten sem tud ellenállni.
