Augusztus 1., kedd

103. zsoltár Az Úr jó és gazdag az irgalomban


6Igazságos tetteket visz végbe az Úr,
az elnyomottnak igazságot szolgáltat. 7Útjait kinyilvánította Mózesnek,
a tetteit Izrael fiainak. 8Az Úr irgalmas és könyörületes,
szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. 9Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. 10Nem bűneik szerint bánik velünk,
és nem vétkeink szerint fizet vissza. 11Mert amilyen magas az ég a föld felett,
olyan nagy irgalma az igazak iránt. 12Amilyen távol van napkelet napnyugattól,
olyan messze veti el tőlünk bűneinket. 13Ahogy az apa megkönyörül fiain,
úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. 
A 103. zsoltár 22 versből áll, amelynek mindegyike a héber abc egy-egy betűjének felel meg. Így mintegy az abc első betűjétől az utolsóig, azaz egész életünkkel adunk hálát Istennek. A zsidó liturgia a Kippur-kor, az engesztelés ünnepén énekli ezt a zsoltárt, mivel bűnbánati zsoltárként tartják számon. Mégsem bocsánatkérésről van benne szó, hanem a már elnyert bocsánatért mondott köszönetről. A zsoltáros, aki megtapasztalta a bűnbocsánatot, mindenkit meghív, hogy csatlakozzon hálaadásához. Az egész gyülekezet nevében ragadja meg a szót. A zsoltár középső részét olvassuk, mely Isten igazságosságát és irgalmát mondja el. Mindenekelőtt Isten igazságosságát, mellyel valamennyi „szorongatotthoz” fordul. A Biblia Istenének állandó vonása ez: előle soha sincs elrejtve a szegények és elnyomottak szenvedése, kiáltásuk mindig elér hozzá, és ő bíróként igazságot szolgáltat mindannyiuknak. Mózessel és népével megismertette „útjait és műveit”. Hozzájuk hasonlóan nekünk is abban a kegyelemben van részünk, hogy az imádságban minden nap megismerhetjük Isten műveit és szeretetét. Amíg a feledékenység oda vezet, hogy magunkba zárkózunk, addig az Isten szeretetére való emlékezés arra ösztönöz, hogy megőrizzük a vele való szövetséget, és megtartsuk parancsait. Sajnos mégis könnyen megfeledkezünk az Úrról, annyira el vagyunk foglalva saját magunkkal. Szerencsére Isten egészen másként tesz, mint mi, mert bűneinket elfelejti, és nem szűnik meg szeretni minket. Mi könnyen hagyjuk, hogy a harag elragadjon minket, a szeretetben és a megbocsátásban pedig lassúak vagyunk, az Úr viszont „irgalmas és könyörületes”, „hosszantűrő és nagyirgalmú” (8.v). Nem tartja meg haragját mindvégig (9.v), nem bűneink szerint bánt velünk (10.v), mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik” (13.v). A zsoltáros egy olyan atya és egy olyan anya együttérző arcát állítja elénk, aki lehajol az emberekhez, mint már Mózes idejében tette: „Megismertette Mózessel útjait”. Az Úr attól kezdve vezette, és sosem hagyta el népét. Így kísér el mindannyiunkat életünk különféle pillanataiban, ahogy a zsoltár később mondja, főként a mindennapi élet törékenységébe. Természetes módon jut eszünkbe az irgalmas apa példabeszéde, aki visszavárja fellázadt fiát, aki elhagyta őt, és nem csupán visszafogadja, hanem ünnepséget rendez visszatérése miatt. Valóban nagy Isten irgalma, aki bűneink beismerését kéri tőlünk, de nem azért, hogy elítéljen minket, hanem, hogy megbocsátásával újra a fiai lehessünk. Igazságossága tényleg irgalmasságában valósul meg. De minden az elnyomottaknál kezdődik. Isten lehajol hozzájuk, és velük együtt minden emberhez.
Imádság az Úr anyjával, Máriával