Jel 11,19; 12,1–6.10; Zsolt 44(45); 1Kor
15,20–26; Lk 1,39–56
A
mai ünnep annak az útnak az utolsó szakaszára emlékeztet bennünket, ami az
angyal üdvözlete után kezdődött el. Lukács evangéliuma így ír erről: „Mária
pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda
városába.” (Lk 1,39). Mária azokban a napokban Galileából egy Jeruzsálemhez
közeli kis városba sietett, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Ma pedig úgy
jelenik meg előttünk, mint aki a mennyei Jeruzsálem hegye felé siet, hogy ott
végre megláthassa az Atya és saját Fia arcát. Azt is meg kell azonban jegyezni,
hogy Mária élete során soha nem szakadt el Fiától. Láttuk, amint a kis Jézussal
Egyiptomba menekült; serdülő fiúként Jeruzsálembe vitte; harminc éven át
Názáretben nap mint nap szemlélte őt, és mindent megőrzött róla szívében.
Követte akkor is, amikor elhagyta Galileát, hogy minden városban és faluban
hirdesse az Igét. Vele volt végül még a kereszt alatt is.
Ma
láthatjuk Máriát megérkezni Isten hegyére: „öltözete a Nap, lába alatt a Hold,
a fején tizenkét csillagból korona” (Jel 12,1). Láthatjuk belépni a mennybe, a
mennyei Jeruzsálembe. Ő volt az első hívő, aki befogadta Isten Szavát, és ő az
első, akit befogadott a menny. Ő volt az első, aki a gyermek Jézust a karjaiba
vette, most pedig ő az első, akit a Fiú karjaiba vesz, hogy magával vigye a
mennyországba. Az egyszerű falusi leány a Római Birodalom perifériájáról,
befogadva az evangéliumot, a mennyország első polgára lett: Isten felemelte őt
Fia trónja mellé. Az Úr valóban letaszítja trónjukról a hatalmasokat, és
felemeli az alázatosakat. Nagy titkot ünneplünk ma. Mária titka ez, de
mindnyájunké is egyben. Sőt, ez magának a történelemnek a titka. A mennybevétel
útját Mária nyitotta meg, s erre az útra vezetnek mindazoknak a léptei, akik
életüket, Mária példáját követve Jézushoz kapcsolják. Ha a történelem kezdetén
Ádámot és Évát legyőzte a gonosz, az idők beteljesülésével Jézus és Mária, az
új Ádám és az új Éva fog végérvényesen győzedelmeskedni az ellenség felett.
Igen, Jézus a gonosz fölött aratott diadalával legyőzi a lélek és a test
halálát is. A történelem horizontján kirajzolódik a Fiú feltámadása és az
Anya mennybevétele. Pál apostol írja: „Mivel egy ember idézte elő a halált, a
halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal,
úgy Krisztusban mindenki életre is kel.” (1Kor 15, 21–22)
Mária
testestül való mennybevétele a saját jövőnket mutatja meg nekünk: mi is
testünkben leszünk az Úr mellett. Mondhatjuk, hogy a mai ünneppel megkezdődik a
feltámadás teljes győzelme. Kezdetét veszi az új ég és az új föld, amelyet a
Jelenések könyve hirdet. A mennyei Jeruzsálem benépesül, és megindul benne az
élet békében, igazságosságban és szeretetben. Mária Magnificatja ezért a mi
énekünkké is válhat, az egész emberiségé, amely látja, hogyan hajol le az Úr
minden emberhez, szerény teremtményeihez, férfiakhoz és nőkhöz egyaránt, hogy
magával vigye őket a mennybe. Ma különös örömmel hallhatjuk az alázatos
galileai asszony énekébe vegyülni minden névtelen asszony Magnificatját,
azokét, akikről nem emlékezik meg senki, a szegény asszonyokét, akikre az élet
terhe és az erőszak drámája nehezedik, akik most végre erős és szerető karok
ölelését érezhetik, amelyek felemelik, és egészen a mennyekig vezetik őket. Ma
az Úr letaszította trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatos és
ismeretlenségben élő nőket; üres kézzel küldte el a gazdagokat és az erőseket,
és elhalmozta javaival a kenyérre, szeretetre, barátságra és gyengédségre éhező
nőket.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
