A Trasteverei Szűz Mária-bazilikában
imádság a betegekért.
Urunk színeváltozásának ünnepe.
Emlékezzünk boldog VI. Pál pápára, aki 1978-ban hunyt el. Emlékezzünk
Hirosimára, ahol 1945-ben ledobták az első atombombát.
Dán
7,9–10.13–14; Zsolt 97(96); 1Pt 1,16–19; Mk 9,2–10.
A színeváltozás hegye, amelyet a
hagyomány a Tábor-heggyel azonosít, minden belső lelki út jelképe lehet.
Képzeljük el Jézust, amint minket is hív a hegyre, ahogyan a három legkedvesebb
tanítványával tette; hogy vele legyenek az Atyával való egységének legbensőségesebb
pillanatában, amely olyan mély, hogy elváltoztatja az arcot, a testet, sőt még
a ruhát is. Vannak olyan bibliakutatók, akik szerint ez egy olyan spirituális
élmény elbeszélése, amely mindenekelőtt Jézust ragadta magával: égi látomást
élt át, amely színében elváltoztatta őt. Ez a feltevés bepillantást enged Jézus
lelki életének mélységeibe. Neki is meg kellett tapasztalnia az úton levés
fáradságait és örömeit. Neki is fel kellett mennie a hegyre, ahogy előtte
Ábrahámnak, majd Mózesnek és Illésnek is, és ahogyan minden hívőnek meg kell
tennie ezt az utat. Jézus szükségét érezte annak, hogy felmenjen a hegyre, és
találkozzon az Atyával. Kétségtelen, hogy az Atyával való közösség volt az ő
léte, egész élete, mindennapi kenyere, küldetésének lényege, lelke mindannak,
amit csak tett. De talán Jézusnak is szüksége volt ilyen különleges
pillanatokra, amikor az Atyával való bensőséges kapcsolatát a maga
teljességében élhette meg. A tanítványoknak minden bizonnyal szükségük volt
erre. A tábor-hegyi jelenet e különleges, bensőséges együttlétek egyike volt,
amelynek jelentőségét az evangélium Izrael népének egész történetére
kiterjeszti Mózes és Illés jelenléte által, akik „beszélgettek vele”. Jézus
azonban nem egyedül élte át ezt az élményt: részesíteni akarta benne három
legközelebbi barátját is. Jézus személyes életének egyik legfontosabb pillanata
volt ez, és a három tanítvány számára is azzá lett, ahogyan mindenki számára
azzá válik, aki mellészegődik ezen a hegyre vezető úton. A színeváltozást
pillanthatjuk meg – pontosabban élhetjük át – a vasárnapi liturgiában is,
amelyre mindannyian meghívást kapunk. A szentmisében Jézussal egyesülve átéljük
az Istennel való közösség legemelkedettebb pillanatát. Éppen ezért mi is
elismételhetnénk Péter szavait a szent liturgiában: „Uram, jó itt nekünk! Ha
akarod, csinálok ide három sátrat...”. Amikor az evangélium elbeszéli, hogy a
három tanítvány „felébredt”, és nem látott senkit, csak Jézust, az azt is
jelenti, hogy a szentmise bizonyos értelemben elég nekünk. Olyan energia ez,
amely átváltoztat minket, és ezzel képessé tesz arra, hogy megváltoztassuk a
bennünket körülvevő világot.
Imádság
a betegekért
