Mt 23,1–12. Mondják, de nem csinálják
1Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: 2»Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. 3Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. 4Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem hajlandók megmozdítani azokat. 5Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. 6Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, 7a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. 8Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok.9Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. 10Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. 11Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok. 12Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.
Jézus
a templomban van, ahol utolsó alkalommal szól a tömeghez. Egyrészt heves
kirohanást intéz a „farizeusok és az írástudók” ellen, másrészt figyelmezteti a
tömeget, hogy ne hagyja magát félrevezetni tanításaik által. Úgy mutatkozik
meg, mint az emberek igazi pásztora, aki el akarja űzni a kufárokat. Jézus nem
támadja a farizeusok tanításait. Sőt, azt mondja, hogy igazak és meg kell őrizni
azokat. Más dolog azonban a viselkedésük, amely üres és rideg vallásosságról
árulkodik, és csupán külsődleges cselekedetekből áll. Szélesebbre szabják
imaszíjukat, bal karjukra és a homlokukra kicsiny tokokat kötöznek, amelyekben
pergamentekercsek vannak bibliai idézetekkel, ennek azonban semmilyen
következménye nincs az életükre nézve – mondja Jézus az őt hallgató sokaságnak.
A feltűnő külsőség megölheti a hagyományból fakadó előírások valódi értelmét.
Hasonlóképpen vélekedik a farizeusoknak arról a szokásáról, hogy mindig a
főhelyeket foglalják el a lakomákon, és a zsinagógában is. Utolsóként pedig
megkérdőjelezi azokat az „akadémikus” és hivatalos megszólítási formákat,
amelyekkel a nép és a tanítványok az írástudókat és a farizeusokat illetik.
Ezek közül Jézus kiemeli a legismertebbet, a rabbit, ami azt jelenti, „mester”.
Jézus ebben az esetben sem zárkózik el attól, hogy tanítson. Ki akarja azonban
hangsúlyozni, hogy szava mindenek fölött áll. Isten Szava hívott életre minket
a hitre, és ez az oka annak, hogy Istent atyánknak nevezzük. Az evangéliumnak,
és nem pedig saját szavainknak, terveinknek, van hatalma az életünk fölött. A
farizeusok kísértése az, hogy még Isten Szavát is a saját vágyaikhoz és a régi
ember képéhez igazítsák. Nagy a kísértés, hogy az evangéliumot alakítsuk át a
mi és a világ hagyományaihoz. Jézus megbélyegzi ezt, és azt kéri tőlünk, hogy
mi is cselekedjünk hasonlóképpen. Úgy fejezi be ezt a részt, hogy az evangélium
hallgatásának és a szolgálatnak az elsődlegességére figyelmeztet. Aki első akar
lenni a közösségben, annak elsőnek kell lennie az evangélium meghallgatásában
és megvalósításában.
Előesti imádság
