Emlékezzünk az 1986-os, történelmi jelentőségű találkozóra, amikor II.
János Pál pápa Assisibe hívta a keresztény felekezetek és a nagy világvallások
vezetőit, hogy imádkozzanak a békéért; Dominique Green afroamerikai fiatalember
emlékezete, akit 2004-ben kivégeztek; imádkozzunk a halálraítéltekért és a
halálbüntetés eltörléséért
A templomban Jézus két embert mutat nekünk.
Egyikük a farizeus, aki fölment a templomba, és magabiztosan imádkozni kezdett.
Mi is gyakran vagyunk olyanok, mint ő: elégedettek önmagunkkal, az életünkkel,
ám az imádság segít abban, hogy megértsük, nem lehet ilyen önelégülten élni. Ez
a farizeus alapjában véve igaz embernek tartja magát, és nem fél dicsekedni
Isten előtt érdemeivel és jogaival. Ez az önhitt viselkedés gyakran oda vezet,
hogy azt hisszük, a rossz valahol másutt van, nem férkőzhet a közelünkbe.
Amikor azt képzeljük, a rossz kívül van, csak másokat érint, a megvetés és az
ítélkezés bűnébe esünk. Mindig könnyebb észrevenni mások hibáit és bűneit, mint
elgondolkodni sajátjainkon. „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan,
mint a többi ember” – mondja a farizeus. Másnak, jobbnak képzeli magát
másoknál: kétszer egy héten böjtöl, mindenéből tizedet ad, vagyis eleget tesz a
vallás parancsainak. Csakhogy az ilyen böjt és az alamizsnálkodás nem segítik
elő a szív megtisztulását, sem azt, hogy közelebb kerüljünk a szegényekhez,
csupán arra szolgálnak, hogy megkülönböztessük magunkat másoktól (a rablóktól,
igazságtalanoktól, házasságtörőktől). A farizeust a vallása eltávolítja
másoktól, végső soron magától Istentől. A templomban azt gondolja, hogy
Istennel áll szemben, holott csak saját magával, akit imád és tömjénez, mint
egy bálványt. Aki különbnek hiszi magát másoknál, végül egyedül marad. Ha
megvet másokat, önmagát ítéli magányra.
„A vámos megállt hátul” – mondja az
evangélium. A vámos olyan, mint bárki más. A templom hátuljában áll, szinte
semmiben sem különbözik a kintiektől, az utca emberétől, elmerül a világ
forgatagában. Bűnös ember. A vámosok adószedők voltak, akik gyakran ellopták a
szegények pénzét, és esetenként piszkos ügyletekbe keveredtek. Nem igaz, nem
jó, nem szegény ember: bűnös, aki távol van Istentől. Ám Isten előtt ez az
ember legalább meg tudja mondani, hogy kicsoda, és mindezt imádságban teszi.
„Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!” – könyörög, és ebben a könyörgésben mi is fölismerhetjük,
hogy szegények és bűnösök vagyunk. Legyen ez mindennapi imánk, mely hozzásegít
ahhoz, hogy legyőzzük a gonoszt, mely ott lakik mindannyiunk szívében. Legyen
ez a mi könyörületességért fohászkodó imánk, amivel könyörgünk a szívünkből
gyakran hiányzó szeretetért. Könyörögjünk, és adjunk hálát az Úrnak azért, hogy
az imádságban megnyilvánuló alázat révén felismerhetjük életünk igazságát, és
hogy nem a saját gőgünktől, hanem Isten szeretetétől megigazultan léphetünk ki
a templom kapuján.
Imádság az Úr napján
