A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak
Jón 1,1;2,1–11 – Jónás, a lázadó próféta
1Az Úr szózatot intézett Jónáshoz, Amáti fiához, mondván:
1Erre az Úr egy nagy halat rendelt oda, hogy elnyelje Jónást; és Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel. 2Imádkozott ekkor Jónás az Úrhoz, Istenéhez a hal gyomrából, 3s így szólt:
»Szorongatásomból az Úrhoz kiáltottam,
és ő meghallgatott engem;
az alvilág gyomrából kiáltottam,
és Te meghallgattad szavamat. 4Belevetettél a mélységbe, a tenger közepébe,
és az ár körülvett engem.
Valamennyi örvényed és hullámod
összecsapott felettem. 5Azt mondtam: ‘Elvetettél szemed elől!
Bárcsak látnám ismét szent templomodat!’ 6Körülvettek engem a vizek egészen a torkomig,
bekerített engem a mélység.
Fejemet elborította a hínár, 7lesüllyedtem a hegyek alapjáig.
Örökre összecsukódtak felettem a föld zárai,
de te kihúztad a gödörből életemet, Uram, én Istenem! 8Mikor gyötrődött bennem a lélek, az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9Akik a hiábavaló semmiségekhez, bálványokhoz ragaszkodnak,
elveszítik boldogságukat. 10Én azonban hangos hálaadással áldozom majd neked,
és megadom, amit fogadtam;
az Úrtól jön a szabadulás.«
»Szorongatásomból az Úrhoz kiáltottam,
és ő meghallgatott engem;
az alvilág gyomrából kiáltottam,
és Te meghallgattad szavamat. 4Belevetettél a mélységbe, a tenger közepébe,
és az ár körülvett engem.
Valamennyi örvényed és hullámod
összecsapott felettem. 5Azt mondtam: ‘Elvetettél szemed elől!
Bárcsak látnám ismét szent templomodat!’ 6Körülvettek engem a vizek egészen a torkomig,
bekerített engem a mélység.
Fejemet elborította a hínár, 7lesüllyedtem a hegyek alapjáig.
Örökre összecsukódtak felettem a föld zárai,
de te kihúztad a gödörből életemet, Uram, én Istenem! 8Mikor gyötrődött bennem a lélek, az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9Akik a hiábavaló semmiségekhez, bálványokhoz ragaszkodnak,
elveszítik boldogságukat. 10Én azonban hangos hálaadással áldozom majd neked,
és megadom, amit fogadtam;
az Úrtól jön a szabadulás.«
Jónás Ninivében: 3,1-10
11Ekkor az Úr parancsára a hal kihányta Jónást a szárazra.
Jónás minden bizonnyal képtelenségnek találta
Isten szavait. Hogyan mehetne ő Ninivébe? Ebbe a világvárosba, mely az Izraeli
Királyságot Kr. e. 721-ben legyőző, lakosai közül sokakat elhurcoló asszír
birodalom hatalmas fővárosa volt. Miért hallgatnának rá Izrael legádázabb
ellenségei? A prófétának nincsenek kétségei: egy ilyen ádáz ellenség biztosan
nem hallgatná meg az ő szegényes prédikációját. Jónás hallja a hívó szót, de
megijed és elmenekül. Ám menekülése kis híján tragikus véget ér. Nemcsak saját
maga kerül veszélybe, hanem azok a szerencsétlen tengerészek is, akik fölveszik
őt hajójukra, akik paradox módon ahhoz az Úrhoz fohászkodnak, akit nem is
ismernek, és aki elől Jónás menekül. Jónás problémájának az a lényege, hogy ki
kell lépnie abból a környezetből, amit megszokott, ahol otthonosan mozog. El
kell hagynia azt a földet, melyet oly jól ismer. Isten arra hívja, hogy lépje
át ezeket a határokat. Isten Jónáshoz intézett szavai nekünk is szólhatnának.
Mi is megijednénk ugyanis, ha el kellene mennünk egy áttekinthetetlen
nagyvárosba, amit ráadásul alig ismerünk. Jónás ellenállása minden bizonnyal
ismerős számunkra. Félelmét érthetőnek találjuk. Ez a félelem azonban nemcsak
azzal jár, hogy magunkba, a saját horizontunk mögé zár bennünket, de
megakadályozza Isten szavának terjedését is. Így az evangélium hirdetése
megmarad a saját világunk, csoportunk, nemzetünk, népünk határain belül. Jónás
végül elvállalja a küldetést, mellyel az Úr megbízta, és elmegy a nagyvárosba.
E döntés következtében elkerüli, hogy elnyelje őt a gonosz, és megfulladjon – s
az is lehetővé válik, hogy Isten szava munkálkodjék, megváltoztassa a hatalmas
Ninivét.
Imádság a betegekért
