2Kir 5,14–17; Zsolt 97; 2Tim 2,8–13; Lk 17,11–19
„Isten szava nincs megbilincselve!” Ezt
diktálja Pál a Timóteusnak szóló levél leírójának, miközben a fogság bilincseit
viseli. Majd hozzáteszi: „A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök
dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban”. Az apostolnak
ezek a szavai, amiket áthat a szenvedés, annak a Szentírásnak a szabadságáról
és erejéről tanúskodnak, amelyet minden vasárnap hirdetnek nekünk.
Jézus éppen Galilea és Szamaria között jár.
Egy faluba készül betérni, amikor tíz leprás jön vele szembe. Mindez mély
jelentést hordoz: a gyógyulás, a csoda nem valami varázslat, ami váratlanul
következik be. Az evangéliumi jelenet első részét párhuzamba állíthatjuk minden
megtéréssel, a tanítványi lét első lépéseivel. A megtérés ugyanis mindig egy
kiáltásból, egy imádságból születik, mint a tíz leprás esetében is. Maga a
liturgia is minden vasárnap ezt ismételteti meg velünk: „Uram, irgalmazz!” A
gyógyulás abból fakad, hogy fölismerjük a betegségünket; azt, hogy segítségre,
oltalomra és támaszra szorulunk.
Jézus szavára a leprások elindultak a
papokhoz, s még útközben meggyógyultak valamennyien. Ez azt jelenti, hogy a
gyógyulás akkor kezdődik, amikor az ember elkezd engedelmeskedni az
evangéliumnak, és már nem önmagára vagy világi szokásaira hallgat. Ebben az
értelemben lelki utunk elvezet bennünket szívünk és testünk gyógyulásához,
mégpedig olyan mértékben, amilyen mértékben hallgatunk az evangéliumra. Valami
hasonló történik a két emmauszi tanítvánnyal: miközben úton voltak, és
hallgatták Jézust, megszabadultak betegségüktől, szívük mélységes
szomorúságától.
Az evangéliumban azt olvashatjuk, hogy mind a
tíz leprás meggyógyult. Szent Lukács hozzáteszi, hogy közülük csupán
egyetlenegy tért vissza, „és emelt hangon dicsőítette az Istent”. Amint Jézus
közelébe ért, „arcra borulva hálát adott neki”. Az evangélista ezzel a
gesztussal a megtérés utolsó momentumát akarja hangsúlyozni, vagyis a hála
kifejezését, és azt, hogy életünket Jézusra kell bíznunk. A teljes gyógyulás
ugyanis a szív gyógyulását is magába foglalja. Azt mondhatnánk, hogy a tizedik
leprás nemcsak megtisztult, hanem „meg is menekült”. A többi kilenc, aki mind
zsidó volt, talán úgy gondolta, Ábrahám fiaként jár neki a gyógyulás. A
tizedik, a szamariai idegen, kegyelemnek érezte a gyógyulását, meg nem érdemelt
ajándéknak, amire szeretettel kell válaszolnia. Alakja mindannyiunk számára
példakép, hozzá hasonlóan kell fogadnunk Isten irántunk való ingyenes irgalmát,
és hálát kell adnunk azért, hogy lehajolt hozzánk.
Imádság az Úr napján
