Róm 7,18–25a – Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat,
amit nem akarok
18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. 19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. 20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. 21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; 22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, 23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.
24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!
24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!
A Rómaiakhoz írt levélnek ebben a szakaszában
Pál apostol összefüggésbe hozza a törvényt, a bűnt és a halált. Nem az apostol
borús látomásáról van szó. A leírt jelenséget valamennyien megtapasztaltuk már
saját életünkben: „készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is,
nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit
nem akarok.” Úgy tűnik, mintha az ember nem ismerne magára saját tetteiben.
Mégis, ha tudatában vagyunk ennek a mindannyiunk életében jelenlévő
ellentmondásnak, az azt jelenti, hogy fölismerjük határainkat és erőnk
végességét. Ám éppen ekkor fordulhatunk imádsággal az Úrhoz, hogy siessen
segítségünkre gyengeségünkben. Az első csata a saját bensőnkben, a szívünk
mélyén, az életünkben zajlik. Hívő emberként azért kell megvívnunk, hogy ne a
testi ember győzedelmeskedjék, hanem napról napra növekedjék bennünk a lelki
ember. Ha tudatában vagyunk gyengeségünknek, az Isten felé fordít bennünket,
aki mindig válaszol, és segít annak, aki hittel kéri. Az utolsó kérdés – „Ki
vált meg e halálra szánt testtől?” – olyan, mint egy kétségbeesett fohász. Az
apostol tudatában van a gyengeségnek, és azt is tudja, hogy csakis Isten
szabadíthatja meg a bűn csapdájából. Ezért hitvallással felel a föltett
kérdésre. Tudja, hogy Isten nem hagyja el, s ezért köszönetet mond neki: „Hála
az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által!”
A Szent Kereszt imádsága
