Január 30., csütörtök

Gandhi halálának évfordulója: 1948-ban, Újdelhiben ölték meg; vele együtt emlékezzünk mindazokra, akik az erőszakmentesség nevében a békéért munkálkodnak

2Sám 7,18–19.24–29 – Dávid imádsága

 Imádság az Egyházért

¹⁸Bement erre Dávid király az Úr elé, leült, és így szólt: »Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? ¹⁹Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt, Uram, Isten, s a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten! ²

²⁴Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük. ²⁵Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgádról s házáról, mindörökké, s tégy, ahogy szóltál, ²⁶hogy magasztalják nevedet mindörökké és mondják: ‘A seregek Ura az Istene Izraelnek’ – s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt. ²⁷Seregek Ura, Izrael Istene, mivel te nyilatkoztattad ki szolgád hallatára a szót: ‘Házat építek neked’, azért merített szolgád bátorságot arra, hogy ezzel az imádsággal forduljon hozzád. ²⁸Most tehát, Uram Isten, te Isten vagy és szavad igaz lesz, mert te mondtad szolgádnak e jókat! ²⁹Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram Isten, te mondtad és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké.«

Dávid megrendül, mennyire szereti őt az Isten, mennyire törődik vele és népével. Alázatos és mélyen átélt imádság száll fel szívéből: „Ki vagyok én, ó Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél?” Dávid már jól tudja, hogy mindent Istentől kap. Nem büszkélkedhet különleges érdemekkel, Isten mégis őt választotta ki, a királyság élére állította, most pedig megerősíti uralmát „a távoli időkre”. Dávid Isten elé lép, ami nem annyira fizikai mozgás, mint inkább belső hozzáállás. Először nem is talál szavakat, hogy méltóképpen köszönetet mondjon az Úrnak, de jól tudja, hogy az Úr hűséges, és soha nem hagyja el: „Uram, Istenem, nagy vagy, nincs hozzád hasonló senki.” Istennek a népe iránti hűségén alapszik Izrael léte és hivatása: „S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye…” Dávidot ámulatba ejti Isten nagysága és nagylelkűsége. A Vörös-tengeren való átkelés után Mózes is megénekelte Isten szeretetét (Kiv 15,11). Így énekelnek a zsoltárok (különösen Zsolt 92–99) és a próféták is (Jer 10,6). Dávid könyörög az Úrhoz, hogy erősítse meg örökre az Izraelnek tett ígéretet. Merész kérés, maga Dávid is elcsodálkozik önmagán. Bevallja azonban, hogy kérése merészségének oka maga az isteni ígéret (7,27), és ezt fáradhatatlanul, többször is elmondja (7,28–29). Jól tudja, hogy Jahve az egyetlen Isten, aki mindenre képes és örökké hűséges. Dávid Isten hozzátartozója lett, kérheti az ég áldását magára és az egész népre.

Imádság az Egyházért