Imádság a keresztények
egységéért; emlékezzünk meg különösen az Anglikán Egyházról
1Sám 16,1–13 – Sámuel felkeni Dávidot
1Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: »Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.« 2Azt mondta erre Sámuel: »Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!« Azt mondta erre az Úr: »Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. 3Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.«
4Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: »Békés-e a jöveteled?« 5Ő azt mondta: »Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.« Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra.
6Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: »Nemde máris az Úr előtt áll felkentje?« 7Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.« 8Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« 9Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« 10Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: »Ezek közül nem választott az Úr!«
11Majd azt mondta Sámuel Izájnak: »Ez az összes fiad?« Ő azt felelte: »Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.« Azt mondta erre Sámuel Izájnak: »Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.« 12Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: »Kelj fel, kend fel, mert ő az!« 13Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.
4Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: »Békés-e a jöveteled?« 5Ő azt mondta: »Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.« Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra.
6Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: »Nemde máris az Úr előtt áll felkentje?« 7Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: »Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.« 8Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« 9Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: »Ezt sem választotta az Úr.« 10Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: »Ezek közül nem választott az Úr!«
11Majd azt mondta Sámuel Izájnak: »Ez az összes fiad?« Ő azt felelte: »Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.« Azt mondta erre Sámuel Izájnak: »Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.« 12Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: »Kelj fel, kend fel, mert ő az!« 13Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.
Sámuelnek újra útra kell kelnie más vidékek felé, mert az Úr ott
választotta ki az új uralkodót: „fiai közül szemeltem ki királyt”. Sámuel
rájön, milyen veszélyekkel jár ez a vállalkozás, ezért ellenvetést tesz: „ha Saul
hírét veszi, megöl”. Ám az Úr azt súgja neki, menjen Betlehembe, hogy elkerülje
az akadályt. A városka lakói megrémülnek jövetele láttán. Jól tudják, kicsoda
Sámuel, és attól tartanak, megzavarja majd a város nyugalmát. Sámuel
megnyugtatja őket, azután bemutatja az áldozatot, és találkozik Izájjal, aki fölsorakoztatja
előtte fiait. Izáj és a vének nem tudják, hogy Izrael életében sorsdöntő
eseménynek tanúi. Amikor elé áll Izáj elsőszülött fia, Eliáb, Sámuel úgy érzi,
ő lesz a fölkent. De az Úr, aki közvetlenül szól a prófétához, figyelmezteti,
hogy ne a külső megjelenéssel törődjön. Eliáb után Izáj többi fia sem bizonyul
megfelelőnek. Már csak a nyolcadik fiú hiányzik, a legfiatalabb. Úgy tűnik,
apja nem sokra tartja, be sem mutatja a prófétának. Sámuel azonban kéri, hogy
hívják oda: addig nem kezdik el a vacsorát, míg meg nem érkezik a nyolcadik fiú
is. Különös jelenet ez: a vének mind állva maradnak, és várják, hogy
megérkezzen a fiú, akinek még a nevét sem mondták meg. Végre megérkezik az ifjú
Dávid. Őt választotta ki az Úr, hogy uralkodjék Izrael fölött. Dávid „vörös
volt, nyílt tekintetű és szép termetű” (16,12). „Ő az”, hallja belül Isten
hangját Sámuel. A próféta azon nyomban felkeni az olajjal. Izrael immár új
királyt kapott Istentől: „Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke” (16,13).
Jahve és Sámuel elkötelezte magát amellett, hogy ez a fiú uralkodjék majd
Izrael fölött. A felkenés által Isten küldöttévé vált. Ez történik minden
keresztény emberrel, amikor megkapja a keresztség kenetét. Nagysága nem
termetében, nem is tudásában áll, hanem csakis abban, hogy Isten kiválasztotta
és szereti őt. Az Úr az, aki a Szentlélek ereje által nagy dolgokat visz véghez
gyermekeiben.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
