A Santa Maria in Trastevere
bazilikában a békéért imádkoznak; imádság a keresztények egységéért; emlékezzünk
meg különösen az ősi keleti egyházakról (szír ortodox, kopt, örmény, etióp, szír-malabár
és asszír).
1Sám 15,16–23 – Az
engedelmesség többet ér, mint az az áldozathozatal
16Azt mondta erre Sámuel Saulnak: »Engedd, hadd közöljem veled, mit mondott nekem az Úr ez éjszaka.« Ő így szólt: »Beszélj!« 17Azt mondta erre Sámuel: »Nemde, noha kicsiny is voltál a magad szemében, Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr Izrael királyává kent fel téged. 18Aztán elküldött az Úr téged erre az útra és azt mondta: ‘Eredj, s pusztítsd el a vétkes amalekitákat, s hadakozz ellenük, amíg meg nem semmisülnek.’ 19Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért cselekedted azt, ami gonosz az Úr előtt?« 20Azt mondta erre Saul Sámuelnek: »Hiszen én hallgattam az Úr szavára, s elmentem arra az útra, amelyre az Úr küldött, s elhoztam Agágot, az amalekiták királyát, s megöltem az amalekitákat. 21A nép pedig azért vett el a zsákmányból aprójószágot és marhát, hogy a megölt jószág zsengéjeként áldozatul mutassa be az Úrnak, Istenének Gilgálban.«
22Azt mondta erre Sámuel: »Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, 23mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.«
22Azt mondta erre Sámuel: »Vajon egészen elégő áldozatokat s véresáldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véresáldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, 23mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király.«
Sámuel emlékezteti Sault királlyá való felkenésének értelmére: „hallgatnia”
kell az Úrra (vagyis engedelmeskednie neki, „sema”). Miután fölszólította a
hallgatásra, Sámuel azt parancsolja Saulnak, hogy támadja meg az amalekitákat,
ne kíméljen senkit és semmit, mert a múltban szembeszegültek Izraellel. Olyan
parancs ez, amely a kor mentalitásából kiragadva nehezen érthető, mindenesetre
kitűnik belőle, milyen radikális módon cselekszik Isten. Saul engedelmeskedik,
és vereséget mér az amalekitákra, de nem teljesíti szóról szóra a teljes
megsemmisítésükre vonatkozó parancsot, hogy tetszést arasson a nép körében. Sámuel
jelenést lát, amelyben Isten így szól hozzá: „Bánom, hogy Sault királlyá tettem.”
Az Úr megbánja, hogy Sault választotta, és elveti őt, mert nem engedelmeskedett.
Saul ugyan még királyi hivatalában maradhat, de már nem az Úrnak engedelmeskedő
király, tehát nem is Sámuel királya. Amikor a csata után találkoznak egymással,
Saul az Úr iránti hűségét bizonygatja. De Sámuel pontosan tudja, mi történt, és
gúnyosan kérdezi Saultól, miféle bárányok bégetését, miféle marhák bőgését
hallja. Saul mentegetőzik, és a népet vádolja a fosztogatással. Ez az olyan
ember gyalázatos logikája, aki úgy védekezik, hogy közben másokat vádol. Sámuel
nem fogadja el Saul védekezését, engedetlenséggel vádolja, és emlékezteti rá,
hogy mindent az Úrnak köszönhet. Jahve választotta ki és kente föl királlyá,
hogy egyedül az ő hangjára figyeljen, egyedül neki engedelmeskedjen. Saul viszont
csak egy bizonyos pontig akart az ő hangjára figyelni. A próféta emlékezteti
rá: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban,
mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér,
mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. (15,22) Saul most már
őszintébben válaszol, elismeri, hogy a népre hallgatott, és nem az Úrra (vagy
Sámuelre). De ez nem elég. Az Úr ítélete végleges. Saul még tesz egy utolsó,
kétségbeesett kísérletet, hogy meggyőzze Sámuelt: megragadja köntöse bojtját,
de hiába (15,27). A királyi hatalmat már elvették tőle. Sámuel bejelenti neki: a
hatalmat az Úr „másnak adja, aki jobb nálad” (15,28). Nem említi Dávidot, de
világosan utal rá. Saul elfogadja a megváltoztathatatlant, ismét beismeri
bűnét, és kéri Sámuelt, hogy ne szégyenítse meg népe vénei előtt. Sámuel
meghallgatja kérését, de Saul vallásosságán már sötét foltot hagyott az
engedetlenség, Isten szava már nem tud hatni rá.
Imádság a szegényekért
