Iz 42,1–4.6–7; Zsolt 29 (28); ApCsel 10,34–38; Mt 3,13–17
A mai vasárnap szent liturgiája, amikor Jézus
megkeresztelkedésére emlékeztet, az Úr harmadik epifániájának – karácsony
éjszakáján a pásztoroknak történt első, majd vízkeresztkor a bölcseknek történt
második epifániája, megjelenése után –, harmadik megjelenésének részesévé akar tenni
minket.
Jézus elindul Názáretből és „Galileából elment
Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék” – kezdi a történet leírását
Máté evangélista. Jézus elvegyül a sokaságban, amely odasietett, hogy együtt
várja az üdvösséget, amely majd elhozza a jogot és az igazságot mindenkinek.
Jézus beállt a sorba, hogy ő is fölvegye a keresztséget, amikor sorra kerül.
Már ebből is kitűnik alázata, amely Isten küldöttjét is jellemzi majd, ahogy
Izajás írja: „Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját”, „a megtört nádszálat
nem töri össze”, „nem lankad el”, „sem kedvét el nem veszti”. Jézus mindjárt
úgy jelenik meg, mint egy az emberek közül; nem követel előjogokat, nem
tolakodik, mindenkivel együtt várja Izrael egész népének szabadulását. De János
az imádságban kifinomult szívével és az Írásokon edzett szemével mindjárt fölismeri
benne Isten küldöttét, amint meglátja, hiába áll a tömegben, a többi ember
között. És nem akarja megkeresztelni: „Nekem van szükségem a te keresztségedre
– mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ragaszkodásának azonban engednie kellett.
Ez az emléknap segít jobban megértenünk, amit
gyermekként is megtanultunk, vagyis hogy a keresztség az első a szentségek
sorában: ez megszabadít magányunkból, és belemerít Jézus keresztségébe, hogy
népének tagjai legyünk. Hiszen senki sem keresztelheti meg önmagát, senki nem
ajándékozhatja önmagának a Szentlelket és Isten kegyelmét. Fiúi alázatosságában
maga Jézus is hagyta, hogy a Szentlélek leszálljon rá, és abban a pillanatban –
ahogy az evangélista megjegyzi – „megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke
mint galamb leszállt és föléje ereszkedett”. Jézus megkeresztelkedése arra az égre
emlékeztet minket, amely megnyílt fölötte, s Isten szeretetének Lelkére, aki
beborított minket.
Akár gyermekként, akár felnőttként részesültünk
a keresztségben, az mindenképpen ajándék, kegyelem, amit ingyen kaptunk a
magasságból. Az Úr választ ki minket, mielőtt mi
választanánk őt. És nem érdemeinkért választ, nem tetteinkért, nem azokért a
kis és nagy cselekedetekért, amiket végbeviszünk és amikkel büszkélkedhetünk.
Isten ingyen, szeretetből választott ki minket. És szeret, mindörökké, akkor
is, ha talán nem tudatosul bennünk. Szeretete pedig ingyenes és örök.
Eltávolodhatunk tőle, elfelejthetjük, akár meg is bánthatjuk. De az Úr soha nem
feledkezik meg rólunk. Ezért megismételhetetlen a keresztség: Isten örökre
mondja ki fölöttünk szeretetét.
A keresztség beépít az Úr népébe, melyet arra
választott ki, hogy a föld minden népének tanúságot tegyen a szeretet
evangéliumáról. Jézus megkeresztelkedésének ünnepén az Úr megszabadít minket az
önszeretettől, és megmerít szeretettervében. Jézus keresztségében keresztelkedtünk
meg, ami mintha jelezné, hogy keresztségünk inkább az övé, mint a miénk. A
mennyei Atya, amikor Fiára és vele együtt mindannyiunkra tekint, újra azt
mondja: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”
Imádság az Úr napján
