Január 15., szerda

A csodatévő Fekete Krisztus ünnepe (Esquipulas, Guatemala; Közép-Amerikában mindenütt tisztelet övezi)

1Sám 3,1–10.19–20 – Beszélj, Uram, szolgád figyel

Imádság a szentekkel 

 ¹Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Héli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás. ²Történt azonban az egyik nap, amikor Héli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent, ³Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, ⁴hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: »Itt vagyok!« ⁵Azután odafutott Hélihez és azt mondta: »Itt vagyok, hívtál!« Héli azt felelte: »Nem hívtalak, menj vissza és aludj!« Elment tehát és aludt. ⁶Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: »Itt vagyok, hívtál!« Az ezt felelte: »Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!« ⁷Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. ⁸Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, ⁹és azt mondta neki: »Itt vagyok, hívtál!« Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: »Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ‘Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!’« Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. ¹⁰Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: »Sámuel, Sámuel!« Sámuel erre azt felelte: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!« 

¹⁹Sámuel aztán felnövekedett, s az Úr vele volt, és ezekből a szavakból egy sem esett a földre. ²⁰Meg is tudta egész Izrael, Dántól Beersebáig, hogy Sámuel az Úr meghitt prófétája. 

A fejezet azzal kezdődik, hogy Sámuel „Éli felügyeletével szolgálta az Urat”. De nyomban hozzá is teszi: „Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát, jelenést sem lehetett gyakran látni.” Nehéz időszak volt ez Izrael számára. Minden jel arra mutatott, hogy Izrael hanyatlik, az újjászületés legkisebb esélye nélkül. A próféciák megritkulása azt jelentette, hogy eltávolodtak Istentől és ezzel együtt a világosságtól is, amely megmutatta volna, melyik úton járjanak. Isten igéje nélkül látomások sincsenek, pedig bennük feltárulhattak volna a tágas és merész távlatok, amelyek a szebb, békés jövő ígéretét hordozták Izrael egész népe számára. E szavak hallatán óhatatlanul napjainkra is kell gondolnunk. Manapság is ritkák a látomások, nehezen születnek álmok egy igazságosabb és emberibb világról, ahol nincs annyi égbekiáltó igazságtalanság. Globális világban élünk, ám hiány van az olyan egyetemes látásmódból, amely a maga tágasságában az emberiség egész, nagy családját átfogná. Éli pap, akinek pedig feladata lett volna jelenéseket látni, megöregedett, megvakult, saját szobájába visszavonultan éldegélt. Sámuel még kisfiú volt. Mindazonáltal „Isten lámpása még nem aludt ki”, mondja a szent szöveg. Az Úr virrasztott népe fölött. Szeretete ugyanis sokkal nagyobb gyermekeinek szereteténél. És ekkor Sámuelt álmában megszólítja az Úr. Háromszor hallja Isten hívását, de mindannyiszor Élihez szalad. Harmadjára a pap megmondja, mit kell tennie. Igaz ugyan, hogy Sámuel évek óta a szentélyben él, közvetlen kapcsolatban van a főpappal, mégsem ismeri az Urat. Lehet sok mindent tudni Istenről, vele való személyes kapcsolat nélkül is. Sámuel háromszor hallotta az Úr hangját, háromszor egymás után. Az öreg Éli segítségével végül válaszol neki: „Beszélj, Uram, szolgád figyel.” És megkapja az isteni kinyilatkoztatást. Isten igéje onnantól fogva nem csupán ritkán szól. Sőt, rajta keresztül lett az ige a változás erejévé. Sokatmondó, ahogy a szentíró fogalmaz: „Sámuel felnőtt, és vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.” Buzdítás ez mindannyiunk számára, hogy mi is nőjünk fel, mint Sámuel, legyen velünk az Úr, és ne hagyjuk meghiúsulni egyetlen szavát sem. Az Úr mindegyikünkre rábízza igéjének erejét, hogy gyümölcsöző legyen.

Imádság a szentekkel