Imádság a keresztények
egységéért; emlékezzünk meg különösen az európai és az amerikai keresztény
közösségekről
1Sám 24,3–21 – Saul megérti,
hogy nem szabad megölnie Dávidot
3Erre Saul kiválasztott háromezer embert egész Izraelből, maga mellé vette őket, s elment, hogy felkutassa Dávidot és embereit akár még azokon a meredek sziklákon is, amelyeken csak a vadkecskék járnak. 4Így jutott el az út mentén fekvő juhaklokhoz.
Saul bement az ott levő barlangba, hogy elvégezze szükségét. Dávid és emberei éppen e barlang belső részében lappangtak. 5Mondták is Dávid szolgái uruknak: »Itt a nap, amelyről az Úr azt mondta neked: ‘Kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy tehess vele, amint szemednek tetszik.’« Dávid erre felkelt, s titokban levágta Saul köntösének csücskét. 6Utána azonban furdalta Dávidot lelkiismerete, hogy levágta Saul köntösének csücskét. 7Azt mondta azért embereinek: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy meg ne tegyem azt a dolgot az én urammal, az Úr felkentjével, hogy felemeljem kezemet ellene, hiszen ő az Úr felkentje!« 8Így Dávid megfékezte szavaival embereit és nem engedte meg nekik, hogy Saulra rontsanak.
Saul aztán felkelt a barlangból, s folytatta megkezdett útját. 9Utána Dávid is felkerekedett, s kiment a barlangból és utána kiáltott Saulnak: »Uram, király!« Amikor Saul hátratekintett, Dávid földig hajtotta arcát és leborult 10és azt mondta Saulnak: »Miért hallgatsz azoknak az embereknek a szavára, akik azt mondják, hogy Dávid rosszat forral ellened? 11Íme, ma saját szemed láthatja, hogy az Úr a kezembe adott a barlangban, s hogy eszembe jutott, hogy megöllek, ám szemem megkímélt téged, mert azt mondtam: Nem nyújtom ki kezemet uram ellen, hiszen az Úr felkentje ő. 12Nézz csak ide, apám, lásd, köntösöd csücske itt van a kezemben! Mivel tehát, amikor levágtam köntösöd csücskét, nem akartam kinyújtani kezemet ellened, ismerd el és lásd be, hogy nincs kezemben gonoszság és hamisság és nem vétettem ellened: s te mégis az életemre leselkedsz, hogy elvedd. 13Az Úr ítéljen köztem és közted, s az Úr álljon bosszút rajtad értem, de az én kezem ne emelkedjen fel ellened. 14A régi közmondás is úgy tartja: ‘Gonoszoktól származik gonoszság’, az én kezem tehát ne emelkedjen fel ellened. 15Kit kergetsz, Izrael királya, kit kergetsz? Holt ebet, bolhát kergetsz! 16Legyen az Úr a bíránk, s ítéljen közöttem és közötted, lássa és ítélje meg ügyemet és szabadítson meg engem kezedből.«
17Amikor Dávid befejezte e Saulhoz intézett szavakat, azt mondta Saul: »Nemde a te hangod ez, fiam Dávid?« Azzal Saul hangos sírásra fakadt 18és azt mondta Dávidnak: »Te igazabb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én pedig rosszal fizettem neked. 19Te ma bebizonyítottad, hogy jót cselekedtél velem: az Úr a kezedbe adott, s te nem öltél meg engem! 20Pedig, ki bocsátja el ellenségét, ha ráakad, békében útjára? Fizessen is meg neked az Úr hasonló jóval azért, amit ma velem tettél. 21Most pedig, mivel tudom, hogy biztosan uralkodni fogsz, s a te kezedben lesz Izrael királysága,
Saul bement az ott levő barlangba, hogy elvégezze szükségét. Dávid és emberei éppen e barlang belső részében lappangtak. 5Mondták is Dávid szolgái uruknak: »Itt a nap, amelyről az Úr azt mondta neked: ‘Kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy tehess vele, amint szemednek tetszik.’« Dávid erre felkelt, s titokban levágta Saul köntösének csücskét. 6Utána azonban furdalta Dávidot lelkiismerete, hogy levágta Saul köntösének csücskét. 7Azt mondta azért embereinek: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy meg ne tegyem azt a dolgot az én urammal, az Úr felkentjével, hogy felemeljem kezemet ellene, hiszen ő az Úr felkentje!« 8Így Dávid megfékezte szavaival embereit és nem engedte meg nekik, hogy Saulra rontsanak.
Saul aztán felkelt a barlangból, s folytatta megkezdett útját. 9Utána Dávid is felkerekedett, s kiment a barlangból és utána kiáltott Saulnak: »Uram, király!« Amikor Saul hátratekintett, Dávid földig hajtotta arcát és leborult 10és azt mondta Saulnak: »Miért hallgatsz azoknak az embereknek a szavára, akik azt mondják, hogy Dávid rosszat forral ellened? 11Íme, ma saját szemed láthatja, hogy az Úr a kezembe adott a barlangban, s hogy eszembe jutott, hogy megöllek, ám szemem megkímélt téged, mert azt mondtam: Nem nyújtom ki kezemet uram ellen, hiszen az Úr felkentje ő. 12Nézz csak ide, apám, lásd, köntösöd csücske itt van a kezemben! Mivel tehát, amikor levágtam köntösöd csücskét, nem akartam kinyújtani kezemet ellened, ismerd el és lásd be, hogy nincs kezemben gonoszság és hamisság és nem vétettem ellened: s te mégis az életemre leselkedsz, hogy elvedd. 13Az Úr ítéljen köztem és közted, s az Úr álljon bosszút rajtad értem, de az én kezem ne emelkedjen fel ellened. 14A régi közmondás is úgy tartja: ‘Gonoszoktól származik gonoszság’, az én kezem tehát ne emelkedjen fel ellened. 15Kit kergetsz, Izrael királya, kit kergetsz? Holt ebet, bolhát kergetsz! 16Legyen az Úr a bíránk, s ítéljen közöttem és közötted, lássa és ítélje meg ügyemet és szabadítson meg engem kezedből.«
17Amikor Dávid befejezte e Saulhoz intézett szavakat, azt mondta Saul: »Nemde a te hangod ez, fiam Dávid?« Azzal Saul hangos sírásra fakadt 18és azt mondta Dávidnak: »Te igazabb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én pedig rosszal fizettem neked. 19Te ma bebizonyítottad, hogy jót cselekedtél velem: az Úr a kezedbe adott, s te nem öltél meg engem! 20Pedig, ki bocsátja el ellenségét, ha ráakad, békében útjára? Fizessen is meg neked az Úr hasonló jóval azért, amit ma velem tettél. 21Most pedig, mivel tudom, hogy biztosan uralkodni fogsz, s a te kezedben lesz Izrael királysága,
Saul visszatér a filiszteusokkal vívott ütközetből, és ismét üldözőbe veszi
Dávidot. Sokkal erősebb annál a kis osztagnál, amely Dávid köré gyűlt. Ám az
elbeszélt jelenetben a szerepek fölcserélődnek. A szentíró így ír: „Saul
bement, hogy betakarja a lábát. Dávid és emberei a barlang mélyén tanyáztak.” (24,4)
Saul most olyan helyzetbe kerül, hogy Dávid megölhetné. A Dávid kíséretében
lévők meg vannak róla győződve, hogy maga az Úr készítette elő ezt a
pillanatot: „Lám, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr: Kezedbe adom
ellenségedet, hogy azt tégy vele, amit akarsz.” (25,5) Ez a mondat mintha azt
sugallná Dávidnak, hogy végezzen ellenségével. De Dávid nem azt akarja, hogy
Saul meghaljon, hanem hogy megváltoztassa a viselkedését. Ezért csak a
köntöséről vágja le a bojtot, hogy elgondolkodjon, és jó útra térjen. Saul
megérti, hogy élete Dávid kezében volt, ám ő mégsem használta ki a helyzetet. Rögtön
utána azonban „bántotta Dávidot a lelkiismeret”, mert tiszteletlenül bánt a
királlyal, „hiszen az Úr fölkentje” (25,7). Dávid is kimegy a barlangból, és
Saulhoz fordul, szavaiból tisztelet, ugyanakkor tekintély is árad: „Nézd, e
napon a saját szemeddel láthatod, hogy az Úr a barlangban kezembe adott. Én
azonban vonakodtalak megölni, megkíméltelek.” (24,11) Dávid valóban megölhette
volna, de Saul iránti tiszteletből és Isten iránti engedelmességből nem tette. Meg
akarja győzni ártatlanságáról, és arról, hogy mindig tisztelte: „királyom”, „atyám”
megszólításokkal fordul hozzá. Saul megérti Dávid szavait, és válaszában „fiamnak”
nevezi. Aztán sírva fakad (24,17). Sír, mert Dávid szavai megindítják, és sír,
mert hagyta, hogy „gonosz szellem” irányítsa. Így szól Dávidhoz: „Te jobb vagy,
mint én, mert te jót tettél velem, én meg rosszat tettem veled” (25, 18). Hozzáteszi
még: „Ha valaki találkozik ellenségével, hagyja tán, hadd menjen békén az útján?”
(24, 20) Saul ezzel királynak ismeri el Dávidot.
Dávid szeretete legyőzte Saul
gonoszságát, és arra ösztönözte, hogy fogadja be Isten akaratát, és imádkozzon,
hogy ne öljék meg utódait.
A Szent Kereszt imádsága
