Pál apostol megtérésének
emlékezete a damaszkuszi úton; emlékezzünk Ananiásra is, aki megkeresztelte
Pált, hirdette az evangéliumot, és mártírhalált halt; ma zárul az imahét a
keresztények egységéért; emlékezzünk meg különösen az ázsiai és óceániai
keresztény egyházakról
ApCsel 9,1–22 – Saul megtérése
1Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, 2és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. 3De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. 4Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« 5Erre ő megkérdezte: »Ki vagy te, Uram?« Az így felelt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl! 6De kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« 7A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. 8Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. 9Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit.
10Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« 11Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, 12és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« 13Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. 14Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« 15De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. 16Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« 17Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« 18Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, 19azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. 20Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. 21Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: »Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?« 22Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és bizonyította előttük, hogy Jézus a Krisztus.
10Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« 11Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, 12és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« 13Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. 14Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« 15De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. 16Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« 17Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« 18Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, 19azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. 20Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. 21Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: »Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?« 22Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és bizonyította előttük, hogy Jézus a Krisztus.
Az Egyház ma a tarzuszi Saul megtérésére emlékezik, arra
az eseményre, amely egyedülálló módon határozta meg a kereszténység történetét.
Saul, kezében a főpapi megbízólevéllel, a legnagyobb szigorral készül föllépni
a damaszkuszi keresztények ellen. A városhoz közeledve váratlanul nagy
fényesség veszi körül, megvakul, leesik a lováról, és egy hangot hall, amely
kétszer is a nevén szólítja: „Saul, Saul!” Nem lát semmit, csak a hangot
hallja, amely őt hívja. Bizonyos helyzetekben sorsfordító, feledhetetlen
élmény, amikor nevünkön szólítanak. Saul döbbenten kérdezi: „Ki vagy te, Uram?”
Az így felel: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Jézus azonosul azzal az
üldözött közösséggel, de ma ugyanúgy üldözik őt a világban oly sok keresztény
életében. Mi történt Pállal? Pál földre zuhanása azoknak az emblematikus
eseményeknek az egyike, amelyek minden ember történetéhez kérdést szegeznek. Mintha
csak azt üzenné: ha nem esünk el, ha nem érintjük a földet, nehezen értjük meg,
mit is jelent élni. Sajnos mindannyian hozzá vagyunk szokva, hogy szilárdan
állunk a lábunkon, ragaszkodunk saját énünkhöz. Nemhogy a földre nem esünk, de
még csak le sem tekintünk a földre, a többi ember szenvedésére. Valójában
azonban mindannyian szegény, elesett emberek vagyunk. Csak szegénységünket
fölismerve találhatunk vissza a bölcsesség útjára. A kevélység ugyanis romlásba
visz, összeütközéshez és erőszakhoz vezet, az alázat azonban újjáalkot,
megértőbbé, szolidárisabbá, emberibbé tesz. Pál esése jelzés mindenkinek, hívőknek
és nem hívőknek egyaránt, mert mindenképpen emberibbé tesz. Ezzel pedig
nyitottá az üdvösségre. Pál, aki kiesett saját énjéből, befogadta az
evangéliumot, és egyetemes emberré lett. Tanítása nem csak a zsidóság etnikai
határain lépett túl, hanem minden határon. A szavak, amiket a feltámadt Jézus
a tizenegy tanítványnak mondott – „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek
az evangéliumot minden teremtménynek” –, Pál küldetésének lényegévé váltak.
„Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” – írja a korintusi híveknek. S
elindult a föld végső határai felé.
Imádság az apostolokkal
