A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak Urunk Jordánban történt
megkeresztelkedését és a világban való megjelenését (epifánia) ünneplik ezen a
napon
Iz 60,1–6; Zsolt 72 (71); Ef 3,2–3.5–6; Mt 2,1–12
Karácsony éjjelén Jézus az
Izrael legmegvetettebbjei közé tartozó pásztoroknak nyilatkoztatta ki magát; ők
voltak az elsők, akik egy kis melegséget vittek a hideg betlehemi istállóba.
Most bölcsek érkeznek a távoli napkeletről, és ők is megláthatják a gyermeket.
A pásztorok és a napkeleti bölcsek egymástól nagyon különböző emberek, mégis
van valami, ami közös a történetükben: az ég. A pásztorok nem azért indultak
el, mert jók voltak, hanem mert amikor önmagukról az égre emelték tekintetüket,
meglátták az angyalokat, meghallgatták szavukat, és engedelmeskedtek nekik.
Ugyanígy a napkeleti bölcsek: egy új, igazságosabb világot vártak, és amikor
tekintetüket az égre emelték, megláttak egy csillagot. Minket is arra buzdítanak,
hogy fedezzük föl újra, mekkora öröm attól a csillagtól, az evangéliumtól
függeni, Isten igéjétől, amely a zsoltár szavával szólva „világosság az utamon”
(119,105). Ez a világosság vezet el minket a Gyermekhez. Ha nem hallgatjuk, nem
olvassuk ezt az igét, nem elmélkedünk róla, nem igyekszünk tettekre váltani,
akkor nem tudunk találkozni Jézussal. A napkeleti bölcsek a csillagot követve
eljutottak a Gyermekhez: „Meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak,
és hódoltak neki.” Valószínűleg életükben először borultak le valaki előtt.
Most, hogy már képesek voltak önmaguknál tovább látni, fölismerték a Gyermekben
az Üdvözítőt. Szívük mélyéről fakadt ez az őszinte gesztus. Máriával, Józseffel
és a pásztorokkal együtt ők is megértették, hogy az üdvösség – akkor és most
egyaránt – abban áll, hogy befogadjuk szívünkbe ezt a gyenge és védtelen Gyermeket.
S vele együtt ma is minden elesett és védtelen embert.
Egészen más volt Heródesnek
és Jeruzsálem lakóinak a válasza. A Gyermek hírére – a napkeleti bölcsekkel és
a pásztorokkal ellentétben – nem töltötte el őket öröm, éppen ellenkezőleg,
mind zavarba jöttek, Heródes pedig egészen odáig jutott, hogy elhatározza Jézus
halálát. Most a bölcsek mentik meg a Gyermeket, ők ragadják ki Heródes
kegyetlen karmai közül. Más úton tértek vissza hazájukba, ahogy az evangélista
írja. Hiszen amikor az ember az Úrral találkozik, és befogadja szívébe, többé
már nem olyan, mint azelőtt, és nem járhat többé megszokott útjain.
Megváltoztatja életét, és ezzel együtt magatartását is. A bölcsek ma mellettünk
állnak, sőt kicsit előttünk, hogy segítsenek fölemelni a tekintetünket
önmagunkról a csillagra. Előttünk járnak, hogy vezessenek a világ oly sok
jászla felé, ahol a kicsinyek és elesettek fekszenek. Boldogok vagyunk, ha a
pásztorokkal és a bölcsekkel együtt mi is útra kelünk a Gyermekhez, és
szeretettel gondjainkba vesszük. Valójában ő az, aki gondunkat viseli.
Karácsonyi imádság
