Sir 24,1–4.12–16, Zsolt 147, Ef 1,3–6.15–18, Jn 1,1–18
A mai szentmise újra a
karácsony misztériumában merít meg minket.
Jézus úgy jött a világra,
mint minden más gyermek, abban a születésben mégis a legnagyobb,
leghihetetlenebb valóság öltött testet: Isten továbbra is, még nagyobb
szeretettel szeretett minket és a világot. Miután előbb szeretett minket azzal,
hogy megteremtett, még radikálisabb szeretetével megváltott. Isten teljes
mértékben alászáll mihozzánk. Úgy tűnik, Isten semmit nem tart meg önmagából,
csak hogy mellettünk lehessen. Olyan ez, mintha Isten utazást tenne önmagán
kívül. Mennyire megváltozna az életünk, ha csak egy kicsit is megértenénk ezt a
szeretetet! A Bölcsesség könyve és János evangéliuma – bár különböző
részletekkel, hangsúlyokkal – Istennek ezt a titokzatos alászállását írja le: alászállt,
hogy eljöjjön hozzánk. A bölcsesség, mely „a Fölségesnek szájából született”,
és minden dolog megtartója, előkészíti János előszavát, amiben megállapítja:
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt (…) Minden általa lett, nélküle
semmi sem lett, ami lett.” Isten örökkévalóságának teljességében visszhangzik
az isteni Ige, a világot teremtő és az Isten emberek iránti nagy szeretetét
kinyilatkoztató Szó. Ez a teremtés pillanata, amit úgy képzelhetünk el, mint az
önmagából kilépő Isten utazásának első állomását. Az egész teremtett világ
Isten szeretetét lélegzi be: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, az égbolt
vallja kezének művét. A nap továbbadja a szót a másik napnak, az éj jelenti a
hírt az éjnek” – énekli a 19. (18.) zsoltár.
De miért teszi meg ezt az
utazást felénk Isten? Nagy tervei vannak velünk: azt akarja, hogy szentek és
feddhetetlenek legyünk! Ezért választott ki minket, még a teremtés előtt. Így
ír erről Pál: „(az Atya) őbenne (Krisztusban) választott ki bennünket a világ
teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte” a szeretetben.
Fenséges döntés ez, mentes minden hétköznapiságtól és középszerűségtől, és
megelőz minket; mindent megelőz, és túlszárnyalja minden érdemünket. Azt
mondhatjuk, hogy amikor az Atyaisten Jézusra gondolt, mi is benne voltunk a
gondolataiban, hogy olyanok legyünk, mint ő: „szentek és feddhetetlenek”. Nem
arról van szó, hogy erkölcsi értelemben jók legyünk, azaz elég tisztességesen,
becsületesen viselkednünk. Pál leírja, hogy az új ember teljesen különbözik a
régi embertől, Ádámtól, aki magában és a saját erejében bízott, olyannyira,
hogy egyenesen azt hitte, boldogul Isten nélkül is. Szentté és feddhetetlenné
válni mindenekelőtt azt jelenti: Isten gyermekévé válni; benne bízni, és nem
saját magunkban; Isten akarata szerint élni, nem pedig a mi akaratunk és
szeszélyeink szerint. Isten gyermekének lenni, mint Jézus. A karácsony igazi
jelentése: újjászületni, vagyis újra Isten gyermekévé válni és mélyen átérezni
ezt. De hogy születhet újjá valaki, amikor már öreg? – kérdezhetnénk
Nikodémussal. A válasz nagyon egyszerű: az evangéliumot hallgatva! Karácsony
éjszakáján és ezen a vasárnapon az evangélium első oldalát nyitották ki
előttünk, Jézus születésének történetét. Ettől az első laptól újra
elindulhatunk; innen újrakezdhetjük életünk írását. És amint a gyermek Jézus,
mi is napról napra növekedhetünk, ha lapról lapra olvassuk az evangélium
kicsiny könyvét, és igyekszünk életre váltani. Karácsonykor az Ige testté lett.
Az evangéliumnak az életünkké, a testünkké kell válnia, életünk minden napján.
Karácsonyi imádság
