Január 14., kedd

1Sám 1,9–20 – Az Úr megemlékezik Hannáról, és fiút ad neki, Sámuelt

Imádság az Úr anyjával, Máriával 

⁹Miután ettek és ittak Silóban, Anna felkelt, és amíg Héli pap az Úr templomának ajtófélfájánál a székében üldögélt, ¹⁰Anna keseredett szívvel imádkozott az Úrhoz, és nagyon sírt. ¹¹Fogadalmat is tett, és ezt mondta: »Seregeknek Ura, ha letekintesz és meglátod szolgálód nyomorúságát, ha megemlékezel rólam, nem feledkezel el szolgálódról, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján, és borotva nem éri a fejét.«
¹²Történt pedig, hogy amíg ő imádkozott az Úr előtt sokáig, Héli egyre figyelte a száját. ¹³Mivel Anna csak a szívében beszélt, és csak az ajka mozgott, a szava pedig egyáltalán nem hallatszott, Héli azt gondolta róla, hogy részeg. ¹⁴Meg is kérdezte tőle: »Meddig leszel részeg? Menj, emészd meg egy kissé a bort, amitől elkábultál!« ¹⁵Anna azt felelte: »Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt. ¹⁶Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.« ¹⁷Héli erre azt mondta neki: »Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél.« ¹⁸Anna így válaszolt: »Bárcsak kegyelmet találna szolgálód a szemedben!« Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott. ¹⁹Reggel aztán felkeltek, imádkoztak az Úr előtt, aztán visszatértek, és elmentek házukba, Ramátába.
Amikor aztán Elkána megismerte Annát, a feleségét, az Úr megemlékezett róla, ²⁰és történt napok múltával, hogy Anna fogant, majd fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt.

Meddősége fölött érzett aggodalmában Hanna az Úrhoz fordul. Tudja, hogy bízhat Istenben. Elmegy hát Silóba, és hosszan imádkozik az Úrhoz. Megígéri, hogy ha fiút ad neki, az Úrnak fogja szentelni. Hanna nemcsak teljes Istenre hagyatkozásáról tesz tanúbizonyságot, hanem negylelkűségéről is: nem magának kéri a fiút, hanem hogy Istent szolgálja. Hanna szüntelenül imádkozik. Tudatában van, hogy ha szavai meghallgatásra találnak, az a fiú csakis az Úr iránta tanúsított jóakaratának gyümölcse lesz. Imádsága annyira távol áll a megszokott rituálétól, hogy amikor a pap Éli figyeli az asszonyt, részegnek véli. Nem érti, hogy az az imádság egy elkeseredett asszony kiáltása, nem pedig megszokott formulák monoton és végeérhetetlen ismételgetése. Éli nem érti, és szemrehányást tesz Hannának. Ám ő így válaszol neki: „Szerencsétlen asszony vagyok… csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt.” Erre Éli biztatja és megáldja: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél.” Éli szavaiból Hanna megérti, hogy Isten meghallgatta, nincs benne kétség. „Hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (vö. Lk 1,45). Fájdalma, elkeseredettsége már a múlté: új asszony lett, aki visszakapta az életét. Az Úr megáldja testét, ahogyan az egyházatyák mondták, mert hitt Isten szavának. Hanna jól tudja, hogy fiát, Sámuelt az Úrtól és az ő irgalmából kapta.

Imádság az Úr anyjával, Máriával