Szent Timóteus és Szent Titusz
emléknapja: Pál apostol munkatársai, Timóteus Efezoszban, Titusz Krétán volt
püspök
Iz 8,23b–9,3; Zsolt 26 (25); 1Kor
1,10–13.17; Mt 4,12–23
„Amikor (Jézus) meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszavonult
Galileába.” Így kezdődik az évközi idő harmadik vasárnapjának evangéliuma. Az
evangélista mintha hangsúlyozni akarná, hogy Jézus igehirdetése János letartóztatása
után veszi kezdetét. Keresztelő János börtönbe vetése után az igazság hangja
nem hallatszott többé, és a puszta ismét puszta lett: élet és szavak nélküli
hely. Jézus nem törődött bele ebbe a csöndbe, amit Heródes elrendelt. Nem
akarta, hogy az emberek, akiket látott a Jordán folyónál bűnbánón és reménnyel
telve sorakozni a keresztségre várva, az előírásos és külsőséges vallásosság
rabjai maradjanak, vagy pedig az élet sivárságából és az igaz szavak hiányából
származó erőszak igájába hajtsák fejüket.
Beszélni kezdett, de már nem Júdeában, mint János, hanem Galileában, a
peremvidéken, Palesztina három tartománya közül a legészakibb fekvésűben. Jézus idejében nagy számban éltek itt pogányok, és ezért rossz hírű vidék
volt. Pedig éppen ezen a periferikus, a fővárostól távol eső helyen kezdi meg
Jézus az igehirdetését (1,14). Innen gyűjti első tanítványait (1,16), és a
feltámadott Jézus is itt várja tanítványait, hogy másodszor is hirdetni kezdje az
evangéliumot.
A népek
Galileájában hangzik el először az evangélium, az örömhír. Itt, a pogányok és a
kirekesztettek között mondja Jézus először: „Beteljesedett az idő.” Lejárt az
erőszak, a gyűlölet, az elhagyatottság, az ellenségeskedés ideje, és elkezdődik
az igazságosság és a béke ideje. Az emberi történelemben fordulat következik be:
„Közel van a mennyek országa.” Eljött a szeretet, a megbocsátás, a szabadulás
országa, ahol Isten uralkodik: ettől a pillanattól kezd jelen lenni az emberek
életében.
„Térjetek meg” – kérte mindenkitől Jézus. Ezt ismétli meg Tibériás tavánál
Simonnak és Andrásnak is, amikor kivetni készülnek hálóikat; majd folytatva
útját, ezt javasolja két másik testvérnek, Jakabnak és Jánosnak is, akik
szintén azzal vannak elfoglalva, hogy kivessék hálójukat. Jézus éppen rájuk bíz
rendkívüli feladatot: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek
benneteket.” Az Úr eljön mindennapjaink, életünk tengeréhez, és miközben
mindenkori fájdalmaktól és fáradtságtól megtörten a hálóink foltozásával
vagyunk elfoglalva, ugyanazt a régi meghívást halljuk: „Gyertek, kövessetek, és
emberek halászává teszlek benneteket.” Az evangélium megjegyzi, hogy mind a
négyen „azon nyomban” otthagyták hálóikat, és követték őt. Pál apostol a
következőt írja: „Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha
nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol,
mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne
velük, mert ez a világ elmúlik” (1Kor 7, 29–31). Az érzelmek, a sírás, az öröm,
a vásárlás, a dolgok használata gyakran olyannyira kitöltik a napjainkat, a
gondolatainkat, az életünket, hogy kibogozhatatlan hálóba zárnak minket. Az Úr
nem azért jön, hogy gyötörjön, hanem hogy kiszabadítsa életünket ebből az
összegabalyodott hálóból, hogy tágasabbá tegye. Azt akarja, hogy szeretetünk
sok ember felé áradjon, ne csak magunk miatt sírjunk, hanem a szenvedők miatt
is; azt akarja, hogy az öröm ne keveseké, hanem sokaké legyen, hogy e világ
javainak használata ne néhány ember kiváltsága legyen, hanem mindenkié.
Imádság az Úr napján
