Január 11., szombat

1Jn 5,5–13 – A hit: tanúságtétel Istenről

Előesti imádság 

⁵Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? ⁶Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik, ugyanis a Lélek igazság. ⁷Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: ⁸a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy.
⁹Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. ¹⁰Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról. ¹¹A tanúság pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk. És ez az élet az ő Fiában van. ¹²Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete; aki nem mondhatja magáénak Isten Fiát, annak nincs élete.
¹³Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van.

 

Közvetlen kapcsolat van a hit, a szeretet és az evangélium megtartása között. A keresztények pedig – Jézus példájára – ezzel a szeretettel győzik le a világban jelen lévő gonoszt. János megjegyzi, hogy Jézus szeretetét a víz és a vér tárta föl. Ezzel a két képpel János Jézusnak a Jordánban történt megkeresztelkedésére, illetve kereszthalálára utal. A szeretetnek ezt a misztériumát a Szentlélek teszi jelenvalóvá bennünk: az ő ereje megszabadít minket a magányból, és az Egyház részesévé tesz, megízlelteti velünk az Írások lelki ízét, a szent liturgiát ünneplő főpapi néppé fog egybe, királyi nemzetté, amelynek lehet ereje ahhoz, hogy megváltoztassa a világot, mégpedig a legszegényebbek iránti szeretettől kiindulva. A Szentlélek magának Jézusnak a szeretetével tölt el minket, aki képessé tesz a szeretetre. János – mintha csak a keresztényeket akarná megnyugtatni az evangéliumi szeretet szépsége felől – fölidézi, hogy Isten parancsai nem nehezek, nem roppantják meg az életet. Éppen ellenkezőleg: megszabadítanak az önszeretet szolgaságából, a világ divatjainak rabságából. Jézus szavai jutnak eszünkbe, amikor így fordult az őt követő sokasághoz: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28–30) János a levelével mintha Jézusnak ezeket a szavait visszhangozná, és figyelmeztet: nem azért kaptuk az evangéliumot, hogy teherként nehezedjen életünkre, hanem hogy segítsen, hogy már most teljes életet éljünk a föltámadt Jézussal. János kitartóan hangsúlyozza, hogy aki „a Fiúban van”, annak már örök élete van, azaz már részesül abban a teljes életben, amely Istentől ered, és amely a maga teljességében Jézusban nyilvánult meg.

Előesti imádság