Imádság a keresztények
egységéért; emlékezzünk meg különösen az ortodox egyházakról
Iz 49,3.5–6; Zsolt 39 (38);
1Kor 1,1–3; Jn 1,29–34
Az evangélium ismét a
Jordán partjaira vezet minket, ahol Jézus megkeresztelkedik. A szinoptikus evangéliumoktól eltérően a negyedik evangélista nem ábrázolja
a keresztelési jelenetet, csak Keresztelő Jánost idézi, aki azért jött, hogy „tanúságot
(tegyen) a világosságról” (Jn 1,7). János látja, hogy „Jézus feléje
tart”. Jézus tart János felé, és nem
fordítva. Jézus jön felénk. Alázattal, tapintatosan jön, nem kényszeríti ránk
magát erőszakkal. Így közeledik az Úr ma is minden férfihoz és nőhöz, a föld
minden táján.
Keresztelő János azért tér vissza,
hogy segítsen megnyitnunk a szívünket és meglátnunk ezt a misztériumot. Szokásaink
elterelhetik a figyelmünket, az önmagunkra figyelés elhomályosítja látásunkat,
a gőg elvakít. Keresztelő János példaként áll előttünk. Nem fél azt mondani: „Nem
ismertem őt.” Még ha látta is őt korábban, János valójában nem ismerte Jézus
igazi arcát. Neki is szüksége volt rá, hogy ne elégedjen meg azzal, amit már tud;
hogy tovább kutasson; hogy maga mögött hagyja a régi szokásait, és várja Isten
kinyilatkozatását. Így tett, és az Úr meghallgatta. Azalatt sem hagyott föl a
kereséssel, amíg börtönben volt, tanítványait küldte Jézushoz a kérdéseivel.
Könnyű azt hinnünk, hogy ismerjük már az Urat, hogy mindent tudunk az
evangéliumból, amit kell, ezért úgy érezzük, nem kell törekednünk rá, hogy
mélyebben megismerjük Jézus arcát, hogy lelkesen és szenvedélyesen megértsük
ezt a szeretetmisztériumot. Testi és szellemi lustaságunk könnyen elhiteti
velünk, hogy rendben van, ha többé-kevésbé belefáradtan, de továbbra is úgy
élünk, mint azelőtt. Keresztelő János példája arra sarkall, hogy növekedjünk
Jézus megismerésében, hogy készek legyünk nagylelkűen felelni a világunk emberi
és földrajzi perifériájáról egyre nagyobb mértékben áradó szeretetigényre. Ha
János, aki oly nagy volt lélekben, azt mondja: „nem ismertem őt”, mennyivel
inkább ezt kell mondanunk nekünk? És ne felejtsük el azt sem, hogy nem sokkal
azelőtt a Keresztelő így szólt a tömeghez: „Köztetek áll az, akit ti nem
ismertek!” (Jn 1, 26)
Kövessük János példáját, akiben megvolt a vágy, hogy
találkozzon Jézussal. Sokféleképpen lehet megélni ezt a feszülő ellentétet. De
mindnek az az alapja, hogy újra kézbe vegyük az evangéliumot, és gyermeki
állhatatossággal hallgassuk. Próbáljuk úgy kinyitni, hogy hagyjuk, megérintse a
szívünket, és látni fogjuk, hogy az Úr közeledik felénk. Látni fogjuk őt, mint „bárányt,
aki elveszi a világ bűneit”. Látni fogjuk, amint magára veszi
erőfeszítéseinket, félelmeinket, keresztjeinket, kétségeinket,
bizonytalanságainkat, bűneinket. Ebből az ismeretből kiindulva tudni fogjuk,
hogyan kövessük őt.
Imádság az Úr napján
