Január 28., kedd

2Sám 6,12b–15.17–19 – A szövetség ládája Jeruzsálemben

Imádság az Úr anyjával, Máriával 

Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. ¹³Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. ¹⁴Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. ¹⁵Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett.

¹⁷Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. ¹⁸Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében ¹⁹és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába.

Miután az ország fővárosává tette Jeruzsálemet, Dávid elhatározza, hogy odaviszi a szövetség ládáját is. A láda Mózes óta annak a jele, hogy az Úr jelen van népe közt. Benne voltak a törvénytáblák a „tíz kijelentéssel”, a mannát őrző edény a sivatagban történt csoda emlékére és a vessző, amely Áron főpapi megbízatásának jeleként kivirágzott. Amikor Izrael népe bevonult Kánaánba, a ládának még nem volt végleges helye. Dávid ezért úgy döntött, hogy a birodalom új fővárosába viszi. Tisztában volt vele, milyen fontos esemény a láda bejövetele, ezért mozgósította „Izrael férfinépének legjavát”. Ünnepélyes, ugyanakkor örömteli módon történt minden. Az Úr jelenlétének helyén azonban meg kell adni a tiszteletet. Uza, áthágva a szent dolgok érintésének tilalmát, „kinyújtotta kezét az Isten ládája felé, és megfogta, mert az ökrök megbillentették”. Az Úr azonban „lesújtott rá az Isten elleni vétekért, úgyhogy meghalt ott, az Isten ládája mellett”. Ha nincs meg bennünk az Isten dolgai iránti szent félelem, az mindig pusztuláshoz vezet. Dávid elszomorodik Uza halála miatt, és őt is elfogja „az Úr félelme”. A Szentírásban mindenhol azt látjuk megerősítve, hogy az Isten iránti „félelem” nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy felismerjük Isten szentségét. A szövetség ládája tovább vándorol, de most már egy új szertartás kíséri: nem szekérre teszik a filiszteusok szokása szerint, hanem a leviták viszik a vállukon, ahogyan Mózes parancsolta (Szám 4,5–15). Az út során időnként hálaáldozatot és engesztelő áldozatot mutattak be. Dávid a láda előtt járt, és „táncolt is… – teljes erejéből – az Úr előtt”, így mutatta ki ujjongó lelkesedését a különleges esemény iránt. A felesége, Michal, Saul lánya nemcsak hogy nem érti ezt a lelkesedést, de meg is botránkozik rajta. Dávid azt feleli, hogy azért viselkedett úgy az izraeliták előtt, „mint a csőcselék”, mert hálával tekintett arra, aki királlyá kiválasztotta, és aki előtt kész még ennél is jobban megalázkodni. Dávid megalázkodásában ismét az eljövendő Messiás előképét látjuk, aki kiüresítette magát, és fölvállalta a szolgasorsot.

Imádság az Úr anyjával, Máriával