Ez 34,1–11 – Izrael pásztorai
1Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: 2»Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? 3A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. 4A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. 5Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. 6Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna.
7Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! 8Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk – pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal –, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, 9azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! 10Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük.
7Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! 8Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk – pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal –, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, 9azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! 10Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük.
A pásztor képe
nagyon gyakori a korabeli Palesztinában. A Biblia sűrűn használja, hogy
érzékeltesse vele azok felelősségét, akiknek vezető, kormányzati szerepük van,
nemcsak vallási téren, hanem a társadalomban is. A próféta kemény szavakkal
ostorozza azokat, akik felelősséget viselnek a közjó iránt, és közben saját
személyes érdekeiket helyezik előtérbe: „Jaj Izrael pásztorainak, akik magukat
legeltették! A pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük?” A kérdés nekünk
is szól. Mi ugyanis valamennyien valamiképpen pásztorok vagyunk, vagyis
felelősek a többiek iránt, kezdve a gyöngéken, ahogyan a próféta is hangsúlyozza:
a sebesült és eltévedt bárányokon. Milyen sok a gyönge, gyámoltalan férfi és
nő, a beteg, akit megsebeztek, aki eltévedt! Gyakran csak magunkkal vagyunk
elfoglalva. Úgy érezzük, a világ igazságtalanul bánt velünk, megfeledkezve
arról, hogy mások sokkal többet szenvednek nálunk. De ha mi, Jézus tanítványai
nem törődünk gyengébb, szegényebb és elhagyott testvéreinkkel, akkor ki fogja
gondjukat viselni? János evangéliumának 10. fejezetében Jézus maga úgy
mutatkozik meg, mint Jó Pásztor, aki ismeri juhait, nevükön szólítja, vállukra
veszi, ápolja és gyógyítja őket. Nem kerülhetjük meg a kérdést: jó pásztorok
vagyunk? A pásztor a nyájáért él. Az Úr pedig számonkéri majd őket rajtunk,
Máté evangéliumának gyönyörű 25. fejezete szerint. Mindnyájunkat, hívőket és
nem hívőket a szegények, az élet megsebzettjei, a megalázottak, az utolsók
iránti szeretetünk alapján ítélnek majd meg. Menjünk elébe ennek az ítéletnek
úgy, hogy megtanuljuk, hogyan kell mások életével foglalkozni, kezdve a nyájunk
szegényein, akikhez senki nem közeledik, kezdve azokon, akiken sebet ejtett az
élet, azzal az irgalommal és szeretettel fordulva feléjük, amivel az Úr
gondoskodik rólunk. Eljött a figyelmes és irgalmas pásztorok ideje!
Imádság a szentekkel
