2Tesz 2,1–3a.13–17 – Buzdítás az állhatatosságra
1Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, 2ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. 3Semmiképp seámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie.
13Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. 14Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. 15Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
16Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, 17bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.
13Nekünk pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten szeret, azért, mert Isten kiválasztott titeket első zsengéül az üdvösségre a Lélek megszentelése és az igazság hite által. 14Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. 15Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
16Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, 17bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.
Pál arra a
kegyelemre emlékezteti a tesszalonikaiakat, amit kaptak: övék az első város
Macedóniában, ahol hirdették az evangéliumot. Mi pedig úgy jellemezhetnénk,
mint Európa első keresztény közösségét. Elsők voltak, akik elnyerték az
evangéliumot, és elsőként is kellett tanúságot tenniük róla. Valójában az ige
kisugárzásának központjává lettek: „Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s
nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell
róla beszélnünk” (1Tesz 1,8). Pál azt akarta, hogy a tesszalonikaiak folytassák
az evangélium továbbadását, hogy az emberek szívében fölhangozzék magának
Istennek a hangja. Az igehirdetés terjedése mindenkit az üdvösség felé terel:
vagyis hogy „részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében” (2 Tesz 2,14).
De míg ezen a földön zarándokként járunk, senki sem mondhatja biztosan magáénak
az üdvösséget. A kísértés és a küzdelem idején a keresztény mindig veszélyben
van, és hiábavalóvá teheti az elnyert ajándékot, ahogyan az apostol emlékeztet
rá. Senkinek sem szabad elhanyagolnia Isten parancsát, különben kockára teheti
és elveszítheti a valódi életet: „részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus
dicsőségében” (2Tesz 2,15). A hirdetett evangélium és a közösség élete között
szoros kapcsolat van. Pál mondja a korintusiaknak: „Figyelmetekbe ajánlom,
testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és
szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok
úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé.” (1Kor 15,1–2)
Majd kéri az Urat, hogy „vigasztalja meg szívüket, és szilárdítsa meg őket »minden
jótettben és szóban«”. Mert mindennek az Atya szeretete a forrása, aki vigaszt
és reménységet ad.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
