A pharrajimos, a
cigány holokauszt nemzetközi emléknapja; Boldog Ceferino Giménez Malla cigány
vértanú emléknapja, akit 1936-ban Spanyolországban öltek meg; emlékezzünk
Yaguine-ra és Fodéra: a két, tizenöt, illetve tizennégy éves guineai gyermek
1999-ben halt fagyhalált, miközben egy repülőgép csomagterében megpróbáltak
Európába utazni, hogy tanulhassanak
Iz 55,1–3; Zsolt 144 (143); Róm 8,35.37–39; Mt 14,13–21
Jézus, miután
partot ért, nagy tömeget lát, mely rá vár. Ezek az emberek éhesek,
elcsigázottak, de mindenekelőtt olyanok, akik pásztort keresnek maguknak;
valakit, aki törődik bajaikkal. Jézus szíve, mint már annyiszor, nem áll ellen
az együttérzésnek: meggyógyítja a betegeket, akiket eléje hoznak, majd
szokásához híven megáll, és beszélgetni kezd velük, tanítja őket. Ott marad
egész estig. És mindenki hallgatja őt. Érdemes megjegyezni, hogy ez a tömeg
nyilván híján volt a kenyérnek, de mindenekelőtt híján volt annak, hogy valaki
igaz szót szóljon életéről, hogy valaki lehajoljon hozzá és betegeihez. Ezért
maradtak ott egész nap Jézus mellett, hogy meghallgassák. Jézus joggal
mondhatta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az
Isten szájából származik (Mt 4,4)”. A tanítványok a tömeg láttán megpróbálják elgondolkodásra
késztetni Jézust: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár.
Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek
maguknak!” Normális viselkedés lett volna, akár gondoskodónak is mondható. Ám Jézus
azt mondja: „Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!” Ezzel mindenki
felelősségére hívja föl a figyelmet, szemben azzal a nagyon is belénk rögzült
gondolattal, hogy „mindenki gondoskodjon magáról”. Az Úr a tanítványoktól
teljesen más hozzáállást kér. Ezt a tömeget nem lehetett elküldeni. Nekik, a
tanítványoknak kellett segíteniük nekik. Az Úr mindezt úgy mondta, hogy
pontosan tudta, milyen kevés van a tanítványoknak is: éppen csak öt kenyér és
két hal; semmi ötezer embernek. Mégis ezzel a kevéssel kellett válaszolniuk a
tömeg igényeire, anélkül hogy bárkit is elküldtek volna. Mondhatnánk, hogy a
csoda éppen itt kezdődik: a tanítványok gyengesége, bizalommal az Úr kezébe
letéve, elég erős ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyeret is. A szegénységből
bőség lesz.
Az evangéliumnak
ez a lapja világossá teszi, hogy a csodát az Úr teszi. Jézus mégsem a
tanítványok segítsége nélkül viszi végbe. Szüksége van a mi kezünkre, még ha
gyengék is; erőforrásainkra, akkor is, ha szerények. Ha minden kéz összefonódik
az Úr kezével, akkor a gazdagság forrásaivá válnak. Ez a jelentése a maradék
kenyérrel és hallal teli tizenkét kosárnak: minden tanítványnak, a tizenkettő
mindegyikének átadják e kosarak egyikét, hogy érezze annak súlyos és édes
felelősségét, hogy szétossza a kenyeret, amit Isten irgalmassága megsokasított
a kezei között.
Imádság az Úr napján
