Hab 1,12–2,4 – A káldeusok Isten ostora
12Nemde te vagy, Uram,
kezdettől fogva az én Istenem?
Én Szentem, mi meg nem halhatunk.
Uram, te hívtad őt az ítéletre,
erőssé tetted, hogy büntessen.
13A te szemed tiszta, s te nem nézheted a rosszat,
a gonoszságot nem szemlélheted.
Miért nézed tehát e gonosztevőket,
és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?
14Olyanokká tetted az embereket, mint a tenger halait,
és mint a csúszómászót, melynek nincsen gazdája.
15Valamennyit kifogja horoggal,
kihúzza hálóval és varsájába gyűjti;
ezen örvend és ujjong.
16Ezért mutat be áldozatot hálójának,
és áldozik varsájának,
mert általuk lett kövérré osztályrésze,
és válogatottá eledele.
17Nemde szüntelen kiveti hálóját,
és nem szánja kíméletlenül öldökölni a nemzeteket?
1Kiállok őrhelyemre,
megvetem lábamat a sáncon,
és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám,
és mit felel panaszomra.
2És felelt nekem az Úr és mondta:
»Írd fel e látomást,
és vésd olvashatóan táblákra,
hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa.
3Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik,
s már teljesedéséhez közeledik,
és meg nem hiúsul;
ha késlekedik is, higgy benne,
mert biztosan eljön és el nem marad.
4Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek,
az igaz azonban hite által élni fog.«
Az Úr nem
hallgat, nem néma isten, mint ennek a világnak a bálványai. A próféta ezeket a
szavakat adja hírül Istentől: „Lám, idehozom a káldeusokat, ezt a vad és
kegyetlen nemzetet” (1,6). A káldeusok az a nép, amelyik elpusztította
Jeruzsálemet, és véget vetett Júda királyságának; az Úr pedig éppen őket
választja ki arra, hogy helyreállítsa az igazságosságot: „Te rendelted Uram,
ide, hogy ítéletet tartson. Te tetted sziklává, hogy büntessen.” (12) Habakuk a
jövendölés első részében (5–10) a káldeusok katonai erejét írja le, aminek
senki nem tud ellenállni: kegyetlenek („esti farkasok”); könnyűszerrel ejtenek
rengeteg foglyokat; városokat és egész országokat hódítanak meg. Úgy tűnhetne,
hogy Isten az erőszakra háborúval, újabb erőszakkal válaszol. Jóllehet a
próféta idejében a háborút alkalmas eszköznek tekintették arra, hogy az
igazságtalanságokat kiküszöböljék, a próféta rávilágít ennek kétértelműségére.
Hogyan is juthatna érvényre az igazság erőszak alkalmazása által? Habakuk
magával Istennel vitatja meg ezt: a próféta, bár magasztalja Isten
igazságérzetét és szentségét, nem szűnik meg a háború embertelenségét
érzékeltetni, magát Istent vádolva azzal, hogy ezt akarva, ez által továbbra is
támogatja az az igazságtalanságot: „Szemed tisztább annál, hogysem a
gonoszságra tekints, a nyomorúságot nézni sem tudod. Miért tekintesz hát e
hitszegőkre, miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?” A
konfliktusban az ember elveszíti emberségét: csak ellenségeket lát, akik
egymást pusztítják. Milyen sokszor születnek a konfliktusok a bírvágyból és a
hatalomvágyból! A háború valójában nem megoldja, hanem súlyosbítja az erőszak
problémáját. A győztest megszerzett jóléte arra ítéli, hogy folytassa az
erőszakoskodást. A háború ezért valóban „minden szegénység szülőanyja”.
Előesti imádság
