Augusztus 11., kedd

Assisi Szent Klára (†1253) emlékezete: Szent Ferenc követője volt az evangéliumi szegénység és egyszerűség útján

Ez 2,8–3,4 – Felszólítás a prófétához: edd meg a könyvet!

8Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok.« 9Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, s ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt.

1Ekkor azt mondta nekem: »Emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz.« 2Erre felnyitottam számat, s ő megetette velem azt a tekercset 3és így szólt hozzám: »Emberfia, a gyomrod vegye be, és belső részeid teljenek meg ezzel a tekerccsel, amelyet én neked adok.« Erre megettem azt, és olyan édes lett a számban, mint a méz.
4Azt mondta nekem: »Emberfia, menj Izrael házához és intézd hozzájuk az én igéimet. 

A próféta egyfajta szentségi liturgia keretében kapja küldetését Istentől. Mindenekelőtt azt kéri Ezekieltől, hogy hallgassa meg, és engedelmeskedjék: „Te meg, emberfia, hallgass arra, amit majd mondok neked, ne légy lázadozó.” Még nem tudja, milyen feladatot fog rábízni az Úr, de alapfeltétel a szavának való engedelmesség. Az Úr színe előtt mindenekelőtt az a hivatásunk, hogy befogadjuk és tettekre váltsuk szavát. Ez a hit értelme. Akkor leszünk hívők, amikor az Úr szavára hagyatkozunk, amikor hűségesen hallgatjuk és tettekre váltjuk. Ez tesz bennünket hívőkké és prófétákká, vagyis olyan emberekké, akik az Úr szavait továbbadják, közlik másokkal. A meghallgatásra való készség nélkül – olyan ember alázatára van szükség, aki hajlandó valaki másra bízni magát – nem kaphatunk küldetést. Mondhatnánk, hogy az Istenre hagyatkozás nem csupán a misszió feltétele, hanem a hit lényege. A próféta látja Isten kezét, amit felé nyújt; benne kívül-belül teleírt könyvtekercs. Pergamen, melynek mindkét oldalán írás olvasható. A tekercs azt tartalmazza, amit az Úr közölni akar, és aminek le kell szállnia a próféta szívének mélyére, és áthatnia zsigereit. Táplálkoznia kell ebből a tekercsből. Ez az ő valódi tápláléka. Meg kell emésztenie, mint a kenyeret: „Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset, és menj, szólj Izrael házához.” A próféta nem saját szándéka szerint szól, és nem valamilyen elvont leckét kell fölmondania vagy elméletet propagálnia. Addig kell, hogy táplálkozzon a Szentírásból, míg maga is élő szóvá nem válik: egész létével, viselkedésével adja tovább az üzenetet másoknak. Így nyilvánul meg tekintélye. Ez a kívül-belül teleírt tekercs a lelki olvasmányt jelképezi, azt, hogy olvasnunk és a mindennapi élethez kötnünk kell a Bibliát: az abban leírtak szó szerinti jelentése mögött ugyanis ott rejtőzik a szavak lelki értelme, vagyis mindaz, ami a szövegben életünkről, közösségünkről szól, hogy megváltoztassa a világot Isten akarata szerint.

Imádság az Úr anyjával, Máriával