Jer 30,1–2.12–15.18–22 – A vigasztalások könyv
1Az ige, amely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól:
2»Így szól az Úr, Izrael Istene: Írd le magadnak egy könyvbe mindazokat az igéket, amelyeket szóltam hozzád!
12Mert így szól az Úr:
Gyógyíthatatlan a zúzódásod,
halálos a csapásod.
13Nincs, aki ítélne peredben sebedért,
gyógyulás, hegedés nincs számodra.
14Szeretőid mind elfelejtettek téged,
nem törődnek veled;
mert ellenséges csapással sújtottalak,
kegyetlen fenyítéssel,
mivel sok a bűnöd,
számosak vétkeid.
15Miért kiáltasz zúzódásod miatt,
hogy gyógyíthatatlan a fájdalmad?
Mivel sok a bűnöd,
számosak vétkeid,
azért tettem ezt veled.
18Így szól az Úr:
Íme, én jóra fordítom sorsát Jákob sátrainak,
és hajlékain megkönyörülök;
felépül a város a romjain,
és a palota a jogos helyén fog állni.
19Háladal hallatszik ki belőlük,
és játszadozók hangja.
Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg,
megbecsültekké teszem őket,
és nem kisebbednek.
20Fiai olyanok lesznek, mint hajdan,
és gyülekezete színem előtt szilárdan áll;
de meglátogatom minden sanyargatóját.
21Belőle támad fejedelme,
uralkodója az ő bensejéből származik;
közel engedem, és ő közeledik hozzám.
Mert ki az, aki kockára tenné az életét,
hogy közeledjék hozzám?
– mondja az Úr. –
22Az én népem lesztek,
én pedig a ti Istenetek leszek.
Ezzel a részlettel kezdődik A vigasztalások könyve, amely a 30–31. fejezeteket foglalja magában. Eddig a próféta számos jóslata halálos csapásokról és száműzetésbe hurcoltatásról szólt. Mindezeknek nem véletlenül kellett megtörténniük, hanem annak keserű következményei voltak, hogy a nép föllázadt, és nem hallgatta többé Isten szavát, a prófétát pedig, aki továbbadta nekik az igét, megvetette. Ekkor az Úr hívja a prófétát, és így szól hozzá: „Írd le egy könyvbe a szavakat, amelyeket hozzád intéztem… visszahozom őket, hogy birtokukba vegyék ezt a földet, amelyet atyáiknak adtam.” Az Úr ismét csak magához ragadja a kezdeményezést, hogy megszabadítsa népét. Nem tudta immár elviselni a „szörnyű kiáltást… a rettegés szavát, nem a békességét”. Elhatározta, hogy beavatkozik, siettetve ezzel a szabadulás napját. A nép immár reménnyel tekinthet a jövő elé: a föld, amit nekik adott, ismét a tulajdonában lesz. Így megismétlődik az egyiptomi kivonulás élménye: a nép hazatér majd abból az országból, ahol idegen volt, és belép az Isten által számára kijelölt földre. De vajon megérti-e majd a nép Istennek ezt az újabb beavatkozását? Ennek feltétele, hogy fülét odafordítsa az Úrhoz és igéjéhez. Az Úr nincs messze; nem néma; sőt, tovább szól: „Ne félj hát, szolgám, Jákob – mondja az Úr –, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről.” Az Úr biztosítja: „Én veled vagyok, hogy megszabadítsalak.” Az együttérzés az Úr kezében nagyszerű orvossággá vált, mely gyógyítani tudja az árulás mély sebét is. Az Úr megváltót ígér: „Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában” (Lk 1,69). Jeremiásnak ez a próféciája Jézusban, a Messiás Királyban teljesedik majd be, aki ugyanabból a népből, Júda törzséből, Dávid családjából származik. Jézus tanítványai lesznek ez a nép, amely a szeretetszövetség által az Úr tulajdonává válik: „Ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.” Az Úr szövetsége marad az az orvosság, Isten szava pedig a világosság és az erő, melyek segítenek a béke útján járni.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
