Jer 31,1–7 – Üdvösség a Sionon
1Abban az időben
– mondja az Úr –,
Istene leszek Izrael minden nemzetségének,
ők pedig az én népem lesznek.
2Így szól az Úr:
»Kegyelmet talált a pusztában a nép,
amely megmenekült a kardtól;
nyugalma felé tart Izrael.«
3A távolból megjelent nekem az Úr:
»Örök szeretettel szeretlek téged,
azért vonzottalak kegyelemmel.
4Ismét felépítelek, és te felépülsz,
Izrael szűze;
ismét ékeskedsz kézidobjaiddal,
és kivonulsz a vigadozók körtáncával.
5Ismét szőlőt ültetsz
Szamaria hegyein;
és akik ültették,
az ültetők fogják élvezni is.
6Mert lesz nap, amikor így kiáltanak az őrök
Efraim hegyén:
‘Keljetek fel, és menjünk fel a Sionra,
az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!’
7Mert így szól az Úr:
Ujjongjatok Jákobnak örömmel,
és vigadjatok a nemzetek vezére miatt!
Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok:
‘Szabadítsd meg, Uram, népedet,
Izrael maradékát!’
A szeretet
nyelvezetével lehet legjobban kifejezni az Úr és népe közötti szövetséget:
„Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat. Újra
fölépítlek, és te fölépülsz, Izrael szűzi leánya!” Isten szeretete Izrael iránt
örök, mindörökre kitart. Semmi nem állíthatja meg. Ez a szövetség az egyiptomi
szolgaságból történt megszabadulással és a Törvény átadásával kezdődött, a
Sínai-hegyen. A puszta volt a tanúja annak a szeretetnek, amivel Isten, a
vőlegény gondoskodott Izraelről, a jegyeséről. A negyven évig tartó pusztai
vándorlás során Izrael népe megtanulta szeretni az Urat, az Úr pedig a hűség
pecsétjével jelölte meg népét, s a szövetségnek örök szeretet volt az alapja. A
puszta, a sivatag – a Biblia e lapjának összefüggésében – nem mitikus hely.
Hanem az a hely, ahol a szeretet kitartással és odaadással épül: a hívő ráébred
Isten szeretetének erejére és arra a válaszra, amit ő adhat erre a szövetségre.
A puszta így válik a remény útjává, mely „Izrael nyugalma” felé vezet.
Kérdezhetnénk: hol van ma a sivatag, a puszta? Láthatjuk városainkban,
melyekből gyakorta mintha kipusztult volna az élet és a szeretet. Az Egyház
küldetése nem más, mint hogy emberibbé és szolidárisabbá tegye az emberek
városait. A közösségek is arra kaptak meghívást, hogy kilépjenek saját szűk és
kényelmes aklaikból, és a nagyvárosok perifériáinak utcáin és terein lakjanak,
hogy a magány és az erőszak színtereiből a szeretet és a béke helyeivé
változtassák őket. Jeruzsálem – a város, mely minden város jelképe – nevének
jelentése: a béke hajléka; az Úr lakik benne. Ezért épült hegyre, és ezért
sugározza fényét az egész földre. A meghívás Jeruzsálembe azt jelenti, menjünk
föl a magasba, vagyis hagyjuk el azokat az ösztöneinket, melyek lefelé húznak;
éljük életünket inkább úgy, hogy Isten terve megvalósuljon minden nép, a
szegények és a betegek, „a vakok és a sánták”, az asszonyok és gyermekek
számára. Senkit sem szabad magára hagyni.
Imádság a szentekkel
