Augusztus 10., hétfő

Szent Lőrinc (†258) diakónus, mártír emléknapja: a szegényeket az Egyház igazi kincsének nevezte; emlékezzünk mindazokra, akik az evangélium nevében szolgálják őket

Ez 1,2–5.24–28 – Ezekiel meghívása 

1Ez történt a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján: Miközben a foglyok között voltam a Kebár folyó mellett, megnyíltak az egek, és isteni látomásokat láttam. 2A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében

24A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. 25Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat.
26Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. 27Ebben köröskörül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé köröskörül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, 28olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.

A liturgia ettől a naptól pár napon át Ezekiel próféta könyvének néhány szakaszát ajánlja figyelmünkbe. Nagyon keveset tudunk róla. Nős ember volt, papi család sarja, aki a jeruzsálemi templom környezetében nevelkedett, de azután a babiloni diaszpórában teljesítette prófétai szolgálatát. Ebben a helyzetben a próféta feladata az volt, hogy segítsen Izrael népének újra megérteni az Istennel való szövetséget. Ezekiel a hivatását új körülmények között, Izrael új történelmi helyzetében kapja. Isten mindig történelmi helyzetben szól az emberekhez: át akarja vezetni történelmüket a rabszolgaságból az üdvtörténetbe. A próféta az egymást követő rendkívüli képekben olyan élményt ír le, mely mélyen megrázta őt. Valójában az Ezekiel által leírtak nem különböznek attól, ami – nyilván más-más módon –, minden egyes hívővel megtörténik. A megtérésre való felhívás mindig az élet alapvető megváltoztatására szól. A küldetés, amit Ezekiel magától Istentől kap, abban rejlik, hogy az Úr üdvösségének tervét szolgálja népének javára. Meghívása olyannyira magasztos, hogy a próféta arccal a földre borul. Megérzi annak nagyszerűségét, amire az Úr a prófétákat hívja. Jézus tanítványai számára sem lesz ez másképp, akikhez így szól majd: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt, még nagyobbakat is végbevisz” (Jn 14,12). Magasztos meghívásunk arra szól, hogy újra felfedezzük, mit jelent „félni az Urat”, vagyis hogy le ne rontsuk annak a nagy feladatnak az értékét, amit az Úr a tanítványaira bíz.