Aranyszájú Szent
János (349–407) püspök és egyháztanító emlékezete – az Ortodox Egyházban leggyakoribb
liturgia viseli a nevét
Sir 27,30–28,7; Zsolt
103 (102); Róm 14,7–9; Mt 18,21–35
A
megbocsátásnak Jézus számára nincs mértéke, ahogyan a szeretetnek sincs. Meg
kell bocsátani, és kész – mintha ezt mondaná. Így van a szeretettel is: szeress,
és kész, egészen a végsőkig, ingyenesen. Éppen ez a határtalansága teszi a
megbocsátást erőssé, képessé arra, hogy gyökerénél fogva irtsa ki a gonoszt. A
határtalan megbocsátás, ahogyan a szeretet is, megváltoztatja az emberek szívét,
azzal, hogy szabaddá teszi a rosszindulat vírusától. Aki szeret, az nem hagyja,
hogy befonja a gonoszság, a gyűlölködés logikája, a bosszú megállíthatatlan
láncolata. Jézus azt kéri, hogy szeretetből bocsássunk meg, ne számításból: ezt
jelenti „szívből” megbocsátani. A szívből jövő megbocsátásból fakad az új jövő,
annak is, aki kapja a megbocsátást és annak is, aki adja: olyan jövő, ami
megszabadult az ellenségeskedéstől, a bűntől, a vétektől. Megbocsátani
természetesen nem azt jelenti, hogy úgy teszünk, mintha nem történt volna
semmi. Jézus nem huny szemet bűneink fölött: nem figyelmetlen és nem
engedékeny. Fölismeri és visszautasítja a gonoszt. És megtanítja a
tanítványoknak, hogy ők is ismerjék föl, és küzdjenek ellene, mégpedig a
megbocsátással és a szeretettel. Jézus a könyörületes király és a szívtelen
szolga példabeszédével magyarázza el ezt. Egyértelműen kitűnik belőle, mekkora
távolság van a király nagylelkűsége és a szolga szűkmarkúsága között. Utóbbinak
óriási tartozása volt a király felé: tízezer talentum. A király, aki megbízott
ebben a szolgában, szigorúan ítélte el, amiért nem teljesítette
kötelezettségét. A szolga majdnem lehetetlen halasztást kért, hogy „minden”
tartozását megfizesse, és a király „megkönyörült” rajta, és még többet adott:
eltörölte minden tartozását. Ám a helyzet teljesen más lett, amikor ugyanez a
szolga nem érzett könyörületet társa iránt, aki csekély összeggel tartozott
neki: nem hatódott meg, és börtönbe juttatta. Távol volt a király
könyörületességétől.
Könnyen
megbotránkozunk a szolga szűkmarkúsága láttán, pedig talán nem is nagyon
különös eset. Ha jól megnézzük, ebből a szolgából mindannyiunkban van egy
kicsi. Ebben az értelemben mindannyian adósok vagyunk, éppen úgy, mint az a
szolga, mert hatalmas hálával tartozunk az Úrnak. Azt hittük, gazdái vagyunk
annak a sok mindennek, amit ránk bízott, vagy nem is mértük föl az értékét,
gyakran szűk kereteink és önelégült gondolataink közé zártuk. Jézus tudatára
ébreszt annak, mekkora adósságunk van. Személyes módon érteti meg velünk.
Sajnos mégis könnyen megfeledkezünk róla, és olykor szívtelenek vagyunk
másokkal. Mindannyian tudjuk, hogy bármikor készek vagyunk védeni a saját
dolgainkat, ugyanakkor elvárásaink vannak mások felé, rugalmatlanok vagyunk
mások kérése előtt. A megbocsátáshoz az Úr iránti hálán keresztül vezet az út,
aki irgalmas volt velünk, és elképzelhetetlen gazdasággal halmozott el minket.
Az
evangélium arra buzdít, hogy hogy legyünk alázatos szívűek és készek a
megbocsátásra. Nincs mérték, nem elég háromszor, hétszer, tízszer megtenni. Ez
számítgatás. Az Úr nem ismerte a számítgatást, csak azt a szeretet ismerte, ami
miatt életét adta értünk.
Imádság az Úr
napján
