Máriára, Jézus
anyjára emlékezünk, aki fájdalomtól megtört szívvel állt a kereszt alatt, és
mindenki másra is emlékezünk, aki együttérez a keresztre feszítettekkel, az
elhagyottakkal és az elítéltekkel
Jn 19,25–27 – Jézus
és édesanyja
A
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepének másnapján a liturgia a Fájdalmas
Szűzanyára emlékezik. János evangéliuma néhány sorban mondja el ezt a
különleges misztériumot, Mária jelenlétét, aki szívében mély fájdalommal ott
marad Fia mellett, és új küldetést kap tőle. Kétségtelen, hogy Jézus
szenvedéstörténetének útját erőszak és árulás szegélyezi. De nem csak ez. A
szenvedésből és a keresztből az újjászülető élet éneke fakadt. A kereszt
magasából Jézus nem kér vigasztalást saját maga számára, ahogyan mi tennénk, és
szabadulást sem kér a gyötrelemből. Példát adva a végtelen szeretetre, a
kereszt tövében állók kicsiny csoportjával foglalkozik, főként édesanyjával és
ifjú tanítványával, akit szeretett. A tanítvány arca a mi arcunkat tükrözi,
mindegyikünkét. Jézus rajta keresztül mindannyiunkat rábíz édesanyjára,
Máriára, az Egyházra, a hívők közösségére. És fordítva: az Egyháznak és nekünk
ajándékozza Máriát mint gondoskodó édesanyát. A keresztből új család született.
Nem hagy magunkra egy olyan társadalomban, mely gyakran mostohaként bánik
gyermekeivel. Jézus arra kéri Máriát, legyen az édesanyánk. Feladatot ad neki,
küldetést, azt, hogy legyen mindenki édesanyja. Az egyházatyák azt tartották,
hogy Máriáról, erről az anyáról soha nem lehet eleget beszélni. Bizonyos
értelemben ez nagyon is igaz: Mária az első a hívők közt, az első, akinek olyan
szíve van, mint a Fiúnak. A Fájdalmas Szűzanya sok ábrázolása, mely annyifelé
megjelenik a hívők szent helyein, mutatja, hogy mindenkinek szüksége van ilyen édesanyára,
és benne megtaláltuk, de még inkább ajándékul kaptuk ezt az édesanyát. A mi
feladatunk, hogy befogadjuk őt, és védelme alá helyezzük magunkat.
Előesti imádság
