Ez 33,7–9; Zsolt
94 (93); Róm 13,8–10; Mt 18,15–20
„A
törvény tökéletes teljesítése a szeretet” – mondja Pál apostol a Rómaiakhoz
írott levelében. Ez a kijelentés jócskán túlmutat a farizeusoknak a Törvényhez
mindenáron ragaszkodó logikáján, amit ráerőltettek a népre. Az apostol,
összefoglalva az evangélium tanításának lényegét, arra hív, hogy távolodjunk el
a merev és szigorú hozzáállástól. Szent Ágoston pedig összeköti ezt a páli gondolatot
a keresztény szabadsággal, mint arról híres mondata is tanúskodik: „Szeress, és
tégy, amit akarsz!” A keresztények teljes szabadságára vonatkozó megállapítás
természetesen nem egyenlő a kötelezettségek hiányával. Pál ugyanis rögtön
hozzáteszi: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel.” A
keresztényeknek egyetlen adósságuk van: a kölcsönös szeretet. Minden más
köteléktől megszabadultak; ez az egy feladat köti őket. A többieknek joguk van
ahhoz, hogy szeressék őket. Pál apostolnak ez a határozott kijelentése
ellentétben áll önző gondolkodásmódunkkal. Hangsúlyozza, hogy adósok vagyunk a
szeretettel mindenki, és különösen a szegények iránt. Sajnos azt látjuk, hogy
növekszik a közöny és az erőszak. És továbbra is jellemző a rágalmazás és a
hamis vádaskodás. Ehhez képest egymás tiszteletben tartása már eredménynek
számít. Ám az evangélium azt kéri, ismerjük el a másik ember jogát a
szeretetünkre.
Ebbe
a távlatba, a szeretet távlatába illeszkednek Jézus szavai a testvéri
figyelmeztetésről és megbocsátásról. Választhatjuk, hogy nem szólunk, de ez nem
a másik tiszteletben tartása, hanem közönyösség; más, mint az őszinte
érdeklődés és a felelősség kötelezettségének felvállalása. Minden hívőnek
kötelessége testvérét figyelmeztetni, ha hibázik, és mindenkinek joga van arra,
hogy bocsánatot nyerjen. Sajnos a társadalom, amiben élünk, egyre kevésbé
ismeri a megbocsátást, hiszen azt sem tudja, hogy az ember adós a szeretettel.
Isten szava faggat minket: egy olyan világban, ahol egyre inkább függünk
egymástól, miközben egyre nagyobb a versengés is, meg kell tanulnunk, hogy csak
akkor lehetünk igazán szabadok, és akkor tudunk emberhez méltó társadalmat
kialakítani, ha elfogadjuk a kölcsönös szeretet parancsát.
Az
emberek közötti együttélés leginkább magáért beszélő képe az együtt imádkozó
tanítványok egysége: „Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben
egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” Ezek a szavak
is köteleznek bennünket. Ha a tanítványok egymással egyetértésben kérnek
valamit, bármit, ez magát Istent is kötelezi arra, hogy teljesítse kérésüket. A
vasárnapi szentmise különleges pillanat, alkalmas rá, hogy egység és harmónia
jöjjön létre az imádságban és a könyörgésben. Ha úgy látszik, hogy imánk nem
talál meghallgatásra, az azért is lehet, mert nem figyeltünk eléggé a
közelünkben lévőkre, a szükséget szenvedőkre, arra, aki várja, hogy eszébe
jusson valakinek.
Imádság az Úr
napján
