Szeptember 17., csütörtök

1Kor 15,12–20 – Jézus feltámadása az evangélium középpontja

12Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? 13Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! 14Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. 15Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. 16Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. 18Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.
20Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje. 

Az apostol mostanáig a korintusi közösség életének rendbetételén fáradozott: erkölcsi kérdéseket oldott meg és a liturgikus összejöveteleken való viselkedést szabályozta. Most a hit központi misztériumával foglalkozik, ami a liturgiának is a lényege, és aminek különleges figyelmet szentel ebben a levélben az apostol: Jézus feltámadásának misztériuma. Ez a lényege az evangéliumnak, amit Pál hirdetett: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne, általa elnyeritek az üdvösséget.” De az apostol figyelmeztet: úgy kell megtartaniuk, ahogy hirdette nekik. A keresztények hite jellegéből fakadóan egyben ajándék. Középpontjában a halálból feltámadott Jézus áll. Az apostol nagy erővel támadja azokat, akik azt állítják, hogy „a halottak egyáltalán nem támadnak fel”. Ezzel magának Jézusnak a feltámadását vonják kétségbe, mely nélkül hiábavaló volna az evangélium és a hit is. Az üdvösség viszont éppen abban áll, hogy Jézus feltámadt, „elsőként a halottak közül”. Isten gyermekei közül ő az első, aki újjáéledt az életre, és aki a teljes üdvösséget elnyerte. Jézus már megízleltette az üdvösséget a tanítványokkal, amikor húsvét után további negyven napon át velük maradt. Először a tizenkettő előtt jelent meg, aztán egyetlenegyszer több mint ötszáz testvér előtt, akikről Pál megjegyzi, hogy nagy részük még él. Akkor ők is láthatták saját szemükkel, hogy Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt, és legyőzte a halált. Jézus tanítványai akkor és minden időben – tehát mi is –, azon az úton haladnak, ami a feltámadás beteljesülése felé vezet, az idők végezetéig, amikor Isten lesz minden mindenben. Ez az a titok, melyet minden vasárnap az Oltáriszentségben ünnepelünk. Az Egyház az átváltoztatás után ezt mondatja velünk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Imádság az Egyházért