1Kor 3,1–9 – Mindenki Isten munkatársa
1Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. 2Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, 3mert még testiek vagytok. Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon?
4Amikor ugyanis azt mondja az egyik: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig: »Én Apollóé«, vajon nem vagytok-e emberiek? 5Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. 6Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. 7Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 8Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. 9Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Pál
emlékezteti a korintusi keresztényeket arra, hogy még csak lelki útjuk elején
járnak. Nagy lelki bölcsességről tesz tanúságot, amikor az anya képét használja
föl ehhez, aki tejet ad táplálékként a gyermekének, nem pedig túl kemény ételt.
A hívő ember hivatása ugyanis nem csupán arra szól, hogy megértsen bizonyos
elméleti szabályokat, hanem hogy növekedjen Isten és a testvérek megismerésében
és szeretetében. Az apostol figyelmezteti a korintusi keresztényeket, hogy
megtérésüknek még csak elején tartanak, vagyis még „testi emberek”, újszülöttek
a hitben, könnyen áldozatul esnek a féltékenységnek, vetélkedésnek,
büszkeségnek, ami lerombolja a közösséget. Könnyen támad megosztottság és
szakadás a közösségben, esetleg arról vitáznak, ki kihez tartozik. Pál apostol
nemcsak hogy megosztottságot nem akar kelteni, hanem kifejezetten buzdít a
szándékok és a szeretet egységére. Azt kéri, hogy növekedjenek mint „lelki
emberek”, vagyis olyanok, akiket nem saját ösztöneik, hanem az Úr Lelke vezet.
A keresztény közösségben tehát senki nem gondolhatja magáról, hogy ő az úr.
Mindannyian Jézus és az evangélium szolgái vagyunk. Az Úr Jézus a közösség
egyetlen igazi mestere és pásztora. Nekünk pedig mindannyiunknak Isten
munkatársainak kell lennünk, hogy az ő épületét építsük, mindenki a karizmája
szerint – van, aki ültet, van, aki öntöz, van, aki az igét hirdeti… – de
mindenki a közösség hasznára teszi, amit tesz. A keresztények arra kaptak
meghívást, hogy növeljék ezt az evangéliumi lelkületet, hogy egyre nagylelkűbben
és egyre nagyobb lelkipásztori kreativitással tudjanak részt venni abban a
küldetésben, amit az Úr az Egyházára bízott.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
